
Lamborghini
Legfrissebb anyag: 2016. december. 20.
Bemutató, 2016. december. 20.
AS

Aventador S néven mutatta be a Lamborghini a sportkocsi megújult változatát, ami jobb aerodinamikájú külsőt és még erősebb V12-es motort kapott.
Hírek, 2015. október. 3.
AS

Csaknem két évet kellett várni a Lamborghini Huracán nyitott tetős változatára. A 610 lóerős V10-essel szerelt Spyder a Frankfurti Autószalonon jelent meg.
Bemutató, 2014. október. 2.
AS

Asterion néven mutatta be legújabb tanulmányát a Lamborghini, a jövő szuper-sportkocsijába a Huracán benzinmotorja mellé még három elektromotort is szereltek, így három másodperc alatt gyorsul százra, de csak négy litert fogyaszt.
Hírek, 2013. december. 20.
AS

Lelepleződött a Lamborghini Gallardo utódja: az olasz sportkocsi-gyártó kisebbik modellje a Huracán nevet kapja. 5,2 literes V10-es motorja több mint hatszáz lóerőre képes.
Hírek, 2013. március. 8.
AS

A Genfben bemutatott 750 lóerős Veneno mindössze négy példányban készült, ebből csak hármat adtak el, darabját több mint hárommillió euróért.
Hírek, 2012. április. 21.
AS

A jövő heti bemutató előtt kikerültek az első fényképek a Lamborghini szabadidő-autójának prototípusáról, amelynek Urus a neve.
Hírek, 2012. március. 6.
AS

Extrém formájú prototípussal kápráztatja el a genfi autószalon közönségét a Lamborghini: a szélvédő és tető nélküli Aventador J-ből csupán egyetlen darab készül.
Videó, 2011. május. 12.
AS

Mit tesznek az olaszok, ha az Aventador nem fér be a múzeum kapuján? Nem bontják az épületet, inkább összeszerelik a Lamborghinit odabenn.
Hírek, 2010. december. 15.
AS

Ma már minden új típusról láthatunk kémfotókat a bemutatója előtt, ilyenre azonban még nem volt példa: a Murciélago utódja a Facebookon bukkant fel.
Hírek, 2010. november. 22.
AS

A gyártani talán erős kifejezés, mivel maximálisan 20 példányban gondolkoznak az olaszok, de már az is nagy szó, hogy megvásárolható lesz a különleges karbon szörnyeteg.
Hírek, 2010. november. 15.
AS

A Lamborghini bemutatta és minden részletét felfedte a frissen fejlesztett 12 hengeres motorjának, mely a jövő évben debütál majd a Murciélagoban, ahol a korábbi erőforrást váltja majd.
Hírek, 2015. november. 18.
AS

Az elődjéhez hasonlóan az eddig csak összkerékhajtással kapható Lamborghini Huracán is elkészült hátsókerék-hajtású változatban.
Hírek, 2015. március. 4.
AS

Klasszikus szuperautóhoz méltó erősítést kapott a Lamborghini nagyobbik modellje: az Aventador SV nagyobb teljesítményűvé és könnyebbé is vált.
Hírek, 2014. augusztus. 21.
AS

Elkészült a Huracán versenyváltozatával a Lamborghini, a Super Trofeo kivitel V10-es motorja csak a hátsó kerekeket hajtja.
Hírek, 2013. március. 13.
AS

A Lamborghini motorja mozgatja az Italdesign legújabb tanulmányautóját, az emelt hasmagasságú, mégis sportautós menettulajdonságokkal rendelkező Parcour kupét.
Hírek, 2012. november. 13.
AS

Sokkal egyszerűbben kezelhető a Lamborghini Aventador Roadster könnyű szénszál-erősítésű teteje az előd vászonból készült megoldásánál.
Hírek, 2012. március. 22.
AS

Ha a 700 lóerő nem elég, egy német cég átalakítása nyomán már 900 lóerős teljesítményre is képes a Lamborghini szuperautója, az Aventador.
Videó, 2011. július. 5.
AS

Videón mutatja meg a Lamborghini, hogyan jut el legújabb sportautója, az Aventador a rajzasztaltól a gyárkapuig.
Hírek, 2011. február. 28.
AS

Egyes vélemények szerint az Aventadorral a Lambo akkorát lépett a Murciélago után, mintha két generáció tátongana az autók között.
Hírek, 2010. december. 3.
AS

Tanulmányautó formájában már megismerhettük a négyajtós Lamborghinit, az Estoque-ot.
Hírek, 2010. november. 21.
AS

A Lamborghini bemutatta a Gallardo könnyített változatát, az LP 570-4 Spyder Performante-ot, és a nyitott verzió olyan könnyűre sikeredett, hogy még az eredeti, zárt tetős modellnél is kevesebbet nyom.
A LEGÚJABB SZÁMUNK
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
DIGITÁLIS MAGAZIN



