Autóklubok
Legfrissebb anyag: 2014. február. 18.
Autóklubok fórum
Hírek, 2014. február. 11.
AS
Lemondott a német autóklub, az ADAC elnöke. Peter Meyer a több mint 18 milliós tagságú szervezet hitelességét megkérdőjelező sajtóleleplezésekbe bukott bele.
Hírek, 2013. október. 23.
AS
Már csak egy napjuk van regisztrálásra azoknak az a közép-magyarországi Magyar Autóklub tagoknak, akik bele kívánnak szólni abba, hogy kik vezessék a jövőben az autós szervezetet.
Hírek, 2013. július. 4.
AS
A MAK honlapján találtunk egy hírt. E szerint elnökségi határozat született arra, hogy továbbra sem válaszolnak a MAK működését érintő kérdésekre. Mi köze is lenne egy egyesület gazdálkodásához a tagságnak? Viszont az állásfoglalásból az is kiderül, hogy nem csak nekünk voltak kérdéseink, sőt az is, hogy feljelentések is születtek Autóklub ügyben. Nem is egy, mert többes számot használ a határozat.
Egyéb, 2012. december. 18.
AS
Levelet kaptak a Magyar Autóklub tiszteletbeli tagjai. Ebben a Magyar Autóklub pénzügyi nehézségeire hivatkozik, és ezért nagy tisztelettel 5600 forintot kér a tiszteletbeli tagsági igazolványért.
Riport, 2012. november. 2.
AS
Jelenleg az áll a Magyar Autóklub mérlegében, hogy az előző évet nyereséggel zárta, ám ez könnyedén megváltozhat a régi székházának eladása körül alakuló ügy következtében. Ennek kapcsán a hasonlóan felelőtlen döntések nyomán romba dőlt Klubpetrol eltűnésének körülményeit is bemutatjuk.
Egyéb, 2012. szeptember. 25.
AS
2012. szeptember 27-én, csütörtökön tartja a Magyar Autóklub elnöksége soron következő ülését. Ebből az alkalomból írtunk nyílt levelet a tagoknak, hogy felhívjuk a figyelmet egy közelgő veszélyre.
Hírek, 2012. szeptember. 18.
AS
Mi köze van a Klubrádió egykori eladásának a régi Autóklub-székházhoz? Egyrészt ott működött. De olvasóink szerint a rádió eladása is a most körvonalazódó menetrend szerint zajlott. Ez önmagában nem törvénytelen, de nagy veszteséget okozott a Klubnak, és így a klubtagoknak. Ha egy ilyen üzletkötés után nem felelősségre vonás következett, hanem jutalomosztás, az már erősen elgondolkoztató.
Egyéb, 2012. szeptember. 11.
AS
Noha még mindig nem válaszolnak kérdéseinkre a Magyar Autóklubnál, a tavalyi mérlegükből kiderül, hogy növekvő bérköltség mellett csökken az árbevétel. Sokmilliós fizetések, luxusautók, utazások és veszélyes alapszabály-módosítás kövezik ki a klub útját a szakadék felé.
Fotó, 2012. február. 26.
AS
Találtam egy régi képet, abból az időből, amikor a MAK vezetői még nem maguknak, hanem a magyar autóversenyzőknek vettek feltűnően erős és drága járműveket.
Hírek, 2011. december. 20.
AS
Hegedűs Oszkár nyilatkozott az Autóséletnek. Mivel velünk is foglalkozik, reagálunk az írásra.
Hírek, 2011. december. 9.
AS
Dr. Kovács Kázmér nyilatkozik az ATV Start című reggeli műsorában. Mindezt dr. Kovács Kázmér magán-szakemberként, Kovács Kázmér ügyvéd névaláírással tette. Nem hangzott el a felkonferálásban sem, hogy ő a MAK képviselője. Lehet ez véletlen is, de nagy valószínűséggel dr. Kovács érezte, hogy most ez nem az a pillanat, amikor a Magyar Autóklub nevében kell megnyilvánulnia.
Hírek, 2011. november. 30.
AS
A Magyar Autóklub vezetői – Hegedűs Oszkár elnök és dr. Kovács Zoltán főtitkár – sajátosan gondolkoznak a klubtagok érdekképviseletéről,a nyilvánosságról és tájékoztatási kötelezettségükről. De lehet, hogy ők gondolkoznak jól és mi tévedünk. Minket érdekel az Ön véleménye, kérjük szavazzon!
Hírek, 2013. december. 23.
AS
A Magyar Autóklub Országos Küldöttközgyűlése ismét Hegedűs Oszkárt választotta meg – egyhangú szavazattal – az egyesület elnökének. A sajtóközleményt idézzük.
Hírek, 2013. július. 4.
AS
A Magyar Autóklub Országos Elnöksége a Magyar Autóklub 2012. évre vonatkozó egyszerűsített éves beszámolóját és közhasznúsági mellékletet -112 712 eFt eredmény (vagyis veszteség!) és 4 864 081 eFt mérleg főösszeg mellett egyhangúan, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. Egy éve még több mint 800 millió nyereséget mutatott a mérleg. Mi történt? (A képen dr. Kovács Zoltán főtitkár.)
Hírek, 2013. június. 19.
AS
Tisztújítás lesz a Magyar Autóklubnál. Az esemény nem kap nagy reklámot, a vezetőségnek nem érdeke, hogy sok kérdést kapjanak a működésről. Ezért kicsit titokban tartják az eseményt. Ráadásul –nagyon demokratikus módon – előzetesen regisztrálni kell a részvételhez. A Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld klubtagjai már elkéstek, ha nem regisztráltak. A többiek még nem!
Vélemény, 2012. december. 4.
AS
Kerek évfordulót ünneplünk, most egy éve, hogy nem kapunk választ a 111 éves Magyar Autóklubtól a székházavató kapcsán feltett kérdéseinkre. Ünnepel a MAK is, a főtitkár hatvanadik születésnapját négyoldalas interjúban méltatják a klub lapjában, természetesen a fontos témák gondos kikerülésével.
Hírek, 2012. október. 16.
AS
Az Magyar Autóklub gazdasági főtitkárhelyettese, Kiss Józsefné válaszolt legutóbbi kérdéseimre. Hogy megfelelő és elfogadható-e a válasz, azt kérem döntse el mindenki saját maga.
Hírek, 2012. szeptember. 25.
AS
A hírek szerint Magyarországra utazott és szívproblémákkal kórházba került a Magyar Autóklub Rómer Flóris utcai székházának üzbég származású vevője. A titokzatos üzletember a mai napig nem fizette ki a kialkudott több mint egymilliárd forintos vételárat. A MAK elnöksége csütörtökön ülésezik, az elnökségi tagok még nem tudják, mi a téma. Nekik írtunk nyílt levelet, hogy együtt megmentsük a klubot.
Hírek, 2012. szeptember. 11.
AS
A tulajdoni lap szerint 2012.01.26-án a földhivatal elutasította Turan Invest Zrt. tulajdonjog bejegyzési kérelmét az Autóklub régi, Rómer Flóris utcai székházára. Az elnökség azonban mind a mai napig nem tudja, hogy az üzlet meghiúsult. Hiszik, hogy az üzbég vevő, aki Taskentben lakik, majd fizet. Kerestük a klub gazdasági főtitkárhelyettesét, Kiss Józsefnét (képünkön), aki nem hívott vissza.
Egyéb, 2012. július. 9.
AS
Az alábbi kínos verset a MAK 110. születésnapja alkalmából olvasták fel az „ünnepi” elnökségi ülésen. Egy idős ember verséről van szó, ezért ebből nem kéne messzemenő következtetéseket levonni. De ez az idős úr elnökségi tag, ő is dönt a klub életét meghatározó kérdésekben. Ha figyelmesen olvassák a verset(?), akkor az is kirajzolódik, hogyan is működik a klub. Így! Nehéz olvasmány, de megéri!
Hírek, 2012. január. 31.
AS
Miközben továbbra sem válaszol a klub gazdálkodását érintő kérdéseinkre, erősít a MAK. Javult a lapjuk tartalma és nőtt a terjedelme, a vezetők pedig rögtön nyilatkoznak bármiről, amint lehet. Dicséretes, de előremutatót nem mondanak. Ma például dr. Kovács Kázmér az ellen tiltakozott teátrálisan, amiről már tudjuk: nem vezetik be. tovább...
Hírek, 2011. december. 14.
AS
A Fiat Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója bejelentette: 2011. december 31-én véget ér a Fiat és a Magyar Autóklub együttműködése. Az országúti segítségnyújtás feladatát az év végétől az új autók vonatkozásában az Europ Assistance veszi át a „sárga angyaloktól”.
Hírek, 2011. december. 6.
AS
További kategóriák
A MAK elnöksége elmarasztalta azt az újságírót, aki felhívta a figyelmet a szolgáltatások drágaságára, az érdekvédelmi munka elhanyagolására, a pénzügyi működés átláthatatlanságára. Azért is, mert kérdezni mert a főtitkár magas fizetéséről, drága utazásairól, luxus szolgálati autójáról. A MAK elnöksége kiadott egy elmarasztaló nyilatkozatot. Mi is írtunk egy nyilatkozatot a nyilatkozatról. Íme:
Hírek, 2011. november. 23.
AS
További kategóriák
Több mint 100 ezer klubtag egy 2001. 09. 25-én kelt Magyar Nemzet cikk szerint 150 millió forintot adott össze a Klubpetrol fejlesztésére. A cég csödbe ment, a 25%-os tulajdonos Magyar Autóklub nem nyilatkozott az ügyben. Dr. Kovács Zoltán felelősségét nem vetette fel senki.
A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Blog korábbi hírei
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár