Ésszerűtlen közlekedési táblák ellen küzd az újságírók egyesülete
Beszámoló, 2012. április. 24.
AS

Indokolatlanul és ésszerűtlenül elhelyezett közlekedési táblákat számolna fel egy egyesület, amelyet autós újságírók alapítottak. Egy régóta nem működő, sín nélküli vasúti átjáró megszüntetése is a terveik között van.

 

 

Rácz Tamás a vezess.hu főszerkesztőjeként évek óta küzd a hatóságokkal az 1-es számú főúton egy nem működő vasúti átjáró megszüntetéséért. Az egyszámjegyű főutat indokolatlanul megszakító szellemátkelő mellől évek óta felszedték, ellopták a síneket, és egy éve már a fénysorompó sem működik. Az autósok úgy hajtanak át rajta, mintha ott sem lenne, pedig ilyen esetben, ha nem működik a fénysorompó, kötelező lenne megállniuk – még akkor is, ha szemmel láthatóan betongerendák torlaszolják el a sínek folytatásának helyét. Az autós portál főszerkesztője mindeddig akadályokba ütközött, amikor megpróbálta felhívni az illetékesek figyelmét, a vasúttársaság és az útkezelő folyton egymásra hárítják a felelősséget.

 

Rácz Tamás szerint huszonhat éve nem jár itt vonat, de a fénysorompóban

egészen egy évvel ezelőttig szorgalmasan cserélték az izzókat

 

Sok ehhez hasonló szabályozatlanságot tártak már fel az egyesület tagjai, mindegyiknél hivatalos bejelentést tettek, és nem hagyják fiókok mélyére süllyedni az ügyeket: rendszeresen érdeklődnek, és a fejleményekről honlapot vezetnek a www.blokkolasgatlo.hu címen. Itt lehet bejelenteni, ha valaki ésszerűtlen táblát vagy egyéb közlekedési szabályozást észlel, amit szívesen megszüntetne.

 

A síneket már régen ellopták és ez az útról is jól látható, mégis meg kellene állni az átkelő előtt

 

Az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület bemutatkozó sajtótájékoztatóján több ilyen helyet is megmutattak az újságíróknak. Az egyik budaörsi áruháztól indultunk egy új Nabi Sirius autóbusszal, és már a környező körforgalmaknál igazi táblaerdőbe botlottunk: sok a feleslegesen kitett tábla, néhány körforgalom előtt 30-as, egy másik ugyanolyan előtt 40 km/órás sebességkorlátozó tábla van, néhány másik előtt pedig nem korlátozzák a sebességet. Megtudtuk, hogy ugyanazon útszakaszon az egyik irányból 30-as, a másikból 40-es korlátozások is érvényben vannak, noha épp az utóbbi szakaszon várható becsatlakozó forgalom. A buszos sajtótúra közben mindenhol az ott érvényes, 30-40 km/órás sebességgel haladtunk, és hosszú autósor torlódott fel mögöttünk, akik egyébként mind gyorsabban mentek volna. Az 1-es főútra érve egy ipari parknál a megengedett 90 km/óráról előbb 70-re, majd 50-re kell lassítani egy olyan gyalogátkelőhely előtt, amit messziről jól észlelhető közlekedési lámpa is véd.

 

Szegfűből, tulipánból és narancsból összeállított csokorral koszorúzták meg az értelmetlenség emlékművét, ami azt jelzi, hogy minden kormánynak köze van a szabályozatlansághoz

 

Egy hasonlót már sikerült felszámolnia az egyesületnek: a budaörsi rendőrség előtt 40-es tábla volt, látszólag ok nélkül. A bejelentés után hat héttel lekerült a sebességkorlátozás: kiderült, hogy még akkor tették ki, amikor nem volt elegendő lámpával védett gyalogátkelőhely a környéken. Rácz Tamás és kollégái ilyen és ehhez hasonló sikereket szeretnének elérni az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesülettel, munkájukat pedig az autósok bejelentései tovább segíthetnék.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár