Egyeztet a Fidesz és a BM a KRESZ-módosításról
Hírek, 2012. május. 9.
AS

Csütörtökön kezdenek egyeztetni a Fidesz parlamenti frakciójának és a Belügyminisztériumnak a képviselői a KRESZ módosításáról és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetési tételek "életszerűvé szabásáról" – közölte a fideszes Bíró Márk hétfőn az MTI-vel.

 

A kormánypárti politikus javaslatára a Fidesz-frakció április 23-án döntött úgy, hogy a KRESZ-t módosító rendelet felülvizsgálatát kéri, álláspontjuk szerint ugyanis túlszabályozott lett a rendszer, és ezzel párhuzamosan a szankciók is túl szigorúvá váltak. Bíró Márk – aki a jelenleg hatályos KRESZ gyökeres felülvizsgálatát vagy egy teljesen új közúti közlekedési szabályozás megalkotását javasolja megfontolásra – hétfőn az MTI-nek elmondta: a délelőtti frakcióülésen Pintér Sándor belügyminiszter, majd ő is kifejtette érveit az ügyben. A fideszes politikus – mint felidézte – felszólalásában túl szigorúnak nevezte a jelenlegi közlekedési szabályokat, jelezte, hogy magasak a büntetési tételek, egyúttal nagyobb nyitottságot kért az ügyben a belügyi tárca vezetőjétől. Pintér Sándor hajlott arra, hogy egyeztetés induljon, amelynek első állomása csütörtökön lesz a BM és a Fidesz-frakció több képviselőjének részvételével – közölte Bíró Márk, aki úgy fogalmazott: "tele vagyok reményekkel, bízom benne, hogy valami elindul". Hozzátette, ha elindul az egyeztetés, a későbbiekben szeretne több érintettet – például KRESZ-oktatókat, autós érdekképviseleteket és szakújságírókat – is bevonni a konzultációba.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár