Csökkenhetnek a közlekedési bírságok, betilthatják a lézerblokkolót
Hírek, 2012. július. 17.
AS

Csökkentené a közlekedési bírságok összegeit és betiltaná a lézerblokkolót is az a kormányrendelet-tervezet, amely hamarosan a parlament elé kerül.

 

Bíró Márk, a Fidesz-frakció közlekedési szabályok és szankciók átalakításáért felelős politikusa és Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi képviselője felelnek a változtatásért. Hangsúlyozták, hogy a rendelet-tervezetben szétválasztották a közlekedő társadalomra veszélyes, illetve arra veszélytelen szabálysértéseket, és ez utóbbiak esetében alacsonyabb bírságokat állapítottak meg.

 

Például a várakozási és megállási tilalom megszegéséért eddig kiszabott fix összegű, 30 ezer forintos bírság egy senkit nem veszélytető tiltott parkolás esetén 10 ezer forintra fog mérséklődni, viszont ha valaki zebrán áll meg, annak már 25 ezer forintot kell fizetnie, míg az egyik legsúlyosabb büntetést, 50 ezer forintos bírságot kap az, aki mozgássérülteknek fenntartott helyen parkol.

 

A vasúti átjárón való tiltott áthajtás esetében az eddigi 300 ezer forintos bírságot 60 ezer forintra mérsékelik, és azt is meghatározzák, hogy ez a szabálysértés csak ott büntethető, ahol valóban jár vasút. Nem lesz büntethető az egészségügyi doboz hiánya, csak akkor, ha szükség lenne rá, de nincs. Így a rendőr csak azért nem állíthatná meg az autóst, hogy kifejezetten az egészségügyi dobozt vagy a láthatósági mellényt ellenőrizze.

 

Az eddigiektől eltérően nem lesz büntethető az, aki saját garázsa előtt parkol, illetve bíróság előtt vitathatja felelősségét az, aki „végszükségszerű ok” miatt parkol szabálytalanul, mert például egy vajúdó kismamát visz kórházba. A kerékpárosoknál véralkoholszinttől függően differenciálják a bírságolást, és a jövőben a 0,5 és 0,8 ezrelék közötti véralkoholszint csak akkor lesz büntethető, ha a kerékpáros veszélyhelyzetet teremt, vagy ha főúton közlekedik. A változások közé sorolandó, hogy betiltják a lézerblokkolót, de a radardetektort nem.

 

A rendelettervezet csütörtökön kerül kormány elé, a változások augusztus 1-jén, illetve szeptember 1-jén léphetnek hatályba. Nem ez az utolsó változás: ősszel egyes részletszabályokat tovább finomíthatnak, szóba kerülhet egyes bírságösszegek csökkentése, arányosítása, esetleg súlyosbítása. A Fidesz szakpolitikusai, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők által májusban létrehozott munkacsoport célja a KRESZ módosítása és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetések „életszerűvé szabása”. Azóta már háromszáz észrevétel érkezett kreszmodositas@gmail.com e-mail címre, ahová továbbra is várják a KRESZ-szel kapcsolatos észrevételeket, építő jellegű javaslatokat.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár