Bemutatkozott a vadonatúj Mazda6
Hírek, 2012. augusztus. 29.
AS

Moszkvában jelent meg a Mazda6 harmadik generációja, amely nem csak sportosabb formájú és tágasabb utasterű, de könnyebb és takarékosabb is lett elődjénél.

 

 

Moszkvában tartotta a Mazda6 harmadik generációjának bemutatóját a japán gyártó. A középkategóriás újdonság a Mazda második olyan modellje a CX-5 szabadidő-autó után, amely a Skyactiv építőkészletből állt össze. Az alapoktól újratervezett műszaki alappal a japánok célja az, hogy a korábbiaknál biztonságosabb és takarékosabb autót készítsenek.

 

 

A Mazda6 négyajtós, lépcsőshátú karosszériával mutatkozott be, de egy korábbi fotóról biztosra vehető, hogy kombi kivitele is lesz. A négyajtós modell 4,865 méter hosszú, 1,84 méter széles és 1,45 méter magas, ami azt jelenti, hogy 110 mm-rel hosszabb, 45 mm-rel szélesebb és 10 mm-rel magasabb elődjénél, a 2,83 méteres tengelytáv 105 mm-es növekedést jelent. A nagyobb külső méretek tágasabb belsőt is jelentenek: a hátsó lábtér négy centivel nagyobb, míg az ülőlap kettő, az üléstámla három centivel lett hosszabb. A csomagtér 483 literes, ami azonban 21 literrel kevesebb, mint az elődben.

 

 

Kétféle benzinmotorral jelent meg az autó, de biztosra vehető, hogy az európai piacon a dízelek is elérhetők lesznek. A 2 literes, négyhengeres benzines 150 lóerős és 210 Nm a legnagyobb nyomatéka, míg a 2,5 literes, szintén négyhengeres benzinmotor 192 lóerőre és 256 Nm nyomatékra képes. A kisebb motorhoz hatsebességes kézi váltó jár és opciós a szintén hatfokozatú automata, amely a nagyobb erőforrásnál széria.

 

 

A Skyactiv technikának köszönhetően az új Mazda6 jelentősen könnyebb lett: mindössze 1340 kilogrammot nyom. Az i-stop nevű start-stop rendszer szériafelszerelés, míg a nagyobb motorhoz jár a Mazda újonnan kifejlesztett regenerációs berendezése is: már gázelvételkor megkezdődik az energia visszatermelése egy kondenzátorba, amelyről a fedélzeti elektromos fogyasztókat táplálják. A Mazda6 fogyasztása így különösen alacsony: a 2 literes motor átlagfogyasztása 6 l/100 km, a 2,5 literesé 6,4 l/100 km.

 

 

Nem csak szép, de áramvonalas is a Mazda középkategóriása, a karosszéria légellenállási együtthatója 0,26. Az alapmodellre 17 colos kerekek kerülnek, míg a jobban felszerelt változatok 19 colosakat kapnak. A műszerfal a CX-5 átlátható és egyszerűen kezelhető stílusát követi. A három kerek számlap közül a jobb oldaliban 3,5 colos kijelző kapott helyet a fedélzeti számítógép adatainak, míg a középkonzolra 5 colos képernyő került a navigáció és multimédia számára, ezt az ülések közti forgó-nyomógombbal lehet vezérelni. A Mazda6 biztonsági eszközök egész sorát vonultatja fel, az adaptív fényszórótól a holttérfigyelő rendszeren és sávelhagyásra való figyelmeztetésen át a ráfutásos baleseteket megelőző rendszerig.

 

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár