Oldtimer autók túrája Székesfehérvártól Balatonlelléig a hétvégén
Hírek, 2012. szeptember. 26.
AS

Szeptember utolsó szombatján több mint ötven öreg jármű indul Veszprémből Balatonlelle felé, a mintegy 230 km-es útvonalon néhány ügyességi feladattal is meg kell küzdeniük.

 

Az 1956-ban gyártott Citroën Traction Avant a legidősebb a mezőnyben. Első magyar tulajdonosa, Csákvári Nagy Lajos festőművész Párizsban vásárolta 1963-ban, általa került később az országba


Hetedik szezonjának végéhez érkezik az Oldtimer Szuperkupa, Magyarország legnagyobb veteránautós túraverseny-sorozata. A szeptember 29-én megrendezésre kerülő, Chrono Classic elnevezésű zárófutam Székesfehérvárról, az Országalma mellől rajtol, és Balatonlellén ér célba még ugyanazon a napon délután. Idén új útvonalakra vezeti az itiner a résztvevőket; a mezőny a Balaton déli partja mentén, illetve Somogy megye dombjai között fog kalandozni, ahol az érdeklődők közelről is megcsodálhatják a gyönyörűen restaurált öreg autókat.

 

A Csehországból érkező 1962-es Jaguar E-Type rendszeres résztvevője a versenynek


A túra keretein belül zajló verseny nem a gyorsaságról szól, a résztvevőknek mindenütt előírt időpontokat, átlagidőket és -sebességeket kell a KRESZ szerint betartaniuk. Az autóban ülő páros – vezető és navigátor – tökéletes összhangban kell együttműködjenek egymással, az autóval, és mechanikus stopperórájukkal; hiszen az ügyességi szakaszokon az előírt szintidőt századmásodperc pontossággal kell teljesíteniük! Minden századnyi eltérés (akár korábban, akár később érkeznek a feladat végéhez az előírtnál) egy hibapontot jelent – a győztes pedig az lesz, aki a nap során a legkevesebbet gyűjti be ezekből. A sportélmény mellett a fő cél egy kellemes autózás az ország egyik legszebb vidékén, csodás környezetben.

 


A Szuperkupa az idei évben igazi nemzetközi sorozattá nőtte ki magát, hiszen rendszeresen vannak külföldről érkező indulók. Most sem lesz ez másként, egy osztrák és két cseh páros is rajthoz áll a Chrono Classicon. Kenéz István, Balatonlelle polgármestere is úgy döntött, hogy nemcsak szemlélője lesz a városban zajló oldtimer-forgatagnak, hanem egy 1974-es Porsche 911 volánja mögött meg is méretteti magát a futamon.Több mint ötven autó áll rajthoz, sokféle márka képviselteti magát a különböző kategóriákban 1956-tól 1989-ig: Alfa Romeo, BMW, Chevrolet, Citroën, Ferrari, Fiat, Jaguar, Mazda, Mercedes-Benz, NSU, Opel, Porsche, Skoda, Volkswagen, Volvo is lesz az indulók között. És hogy azok se maradjanak élmény nélkül, akiket a múlt élő emlékei mellett a teljesítmény és a mai csúcstechnika hoz lázba: a mezőny végén 5 modern Ferrari sportkocsi fog haladni, gondoskodva a felejthetetlen hangélményről is.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár