Az első képek az európai piacra szánt kínai autóról
Hírek, 2012. december. 21.
AS

Megmutatták az első képeket a Qoros kompakt autójáról, amellyel a kínai márka célja az európai piac meghódítása lesz.

 

 

Alapos tervezéssel készül az európai piac meghódítására a kínai Qoros márka, és hogy a korábbi kínai autókkal ellentétben termékei ne valljanak kudarcot nálunk, európai szakembereket alkalmaznak, hogy eltalálják az itteni ízlést és igényeket. A vezető formatervező például a Minitől igazolt Gert Volker Hildebrand, aki az európai szemnek könnyebben emészthető formákat rajzol a Qoros számára. Az első típusuk a GQ3 nevű kompakt autó lesz, amelyről egyelőre csak azt árulták el, hogy 1,84 méter széles, ezzel az alsó-középkategória legszélesebbje, és felárért 19 colos kerekeken gördül.

 

 

Utasterében figyelmet érdemel a 8 colos érintőképernyő, amelyet az okostelefonokhoz hasonló módon lehet vezérelni, és amely minden GQ3-ban szériafelszerelés lesz. A Qoros GQ3 a tavaszi Genfi Autószalonon mutatkozik be, ahová két szabadidő-autó tanulmányát is elhozza az újonnan alapított márka. A tervek szerint a GQ3 lesz az első kínai autó, amely öt csillagot kap az Euro NCAP töréstesztjén, árát pedig versenyképesnek ígérik, ezzel olyan típusok piaci ellenfele lesz, mint a Škoda Rapid, Seat Toledo, Peugeot 301 és Renault Fluence.

 

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
A magazint keresd az újságárusoknál,
vagy olvasd digitális formában!
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár