Megjelent a legújabb Mercedes-Benz S-osztály
Hírek, 2013. május. 16.
AS

Bemutatta a legfontosabb modelljének új generációját a Mercedes-Benz: az eleve hosszú tengelytávval fejlesztett S-osztály ezúttal is mutat újat.

 

 

Számos előzetes után teljes egészében megismerhetjük az S-osztály új generációját. Ez a Mercedes-Benz legfontosabb modellje, hiszen évtizedek óta ebben a típusban jelennek meg először szériagyártásban a legújabb fejlesztések. Az új S-osztály érdekessége, hogy a tervezők eleve a hosszabb, 3,17 méteres tengelytávú változatot fejlesztették ki, amely 5,25 méter hosszú, 1,9 méter széles és 1,48 méter magas. Aki ezt túl nagynak tartja, az rendelheti a három méter négy centis tengelytávú, 5,12 méter hosszú rövid kivitelt is. Rekordnak számít a karosszéria 0,24-es légellenállási együtthatója, ami a hibrid modellen egy tizeddel még jobb.

 

 

Úttörő szerepe az új S-osztálynak is van: ez az első személyautó, amiben egyáltalán nincs izzólámpa, minden világítóforrás LED-es technikájú. A teljesen LED-es fényszóróval, a hátsó lámpákkal és az utastéri világítással együtt a Mercedes-Benz összesen mintegy 500 darab LED-et épített be az autóba. Az S-osztály másik újdonsága a Road Surface Scan rendszer, amely sztereókamerával monitorozza az útfelületet, és ennek megfelelően állítja a légrugós felfüggesztés keménységét. Az olyan, kisebb kategóriákban is elterjedt biztonsági rendszerek, mint az adaptív tempomat és a fáradtságfigyelő itt is elérhetők.

 

 

Kényelem terén is szolgál újdonsággal az S-osztály, amiben hátradönthető hátsó foteleket, hátsó szórakoztató-rendszert, fedélzeti internetet és prémium hifit is találunk, a navigációs rendszer Google Maps alapú. Újdonság a műszerfal felépítése, a bőrrel borított, fabetétes műszerfalon nem találunk hagyományos műszereket, a vezető előtti műszercsoportot egy nagy színes kijelző helyettesíti, itt jelennek meg a számlapok.

 

 

Négyféle hajtáslánccal vezetik be az S-osztályt, ebből egy benzines, egy dízel, kettő pedig hibrid üzemű. A legtakarékosabb kivitel az S 300 BlueTEC Hybrid, amelyben egy 204 lóerős, négyhengeres turbódízel és egy 27 lóerős elektromotor dolgozik, ez a modell 7,6 másodperc alatt gyorsul százra és 240 km/óra a végsebessége, míg az átlagfogyasztása 4,4 l/100 km. Az erősebb S 400 Hybrid modellben 3,5 literes, 306 lóerős V6-os benzinest találunk, a 27 lóerős elektromotorral együtt ez a típus 6,8 másodperc alatt éri el a százas sebességet és 250 km/óránál korlátozott a végsebessége, míg az átlagfogyasztása 6,3 l/100 km.




A hagyományos dízelmotorokat az S 350 BlueTEC modell háromliteres V6-os turbódízele képviseli 258 lóerővel és 620 Nm nyomatékkal, ami az S 400 Hybrid kivitellel megegyező menetteljesítmények mellett 5,5 l/100 km-es fogyasztást garantál. A csúcsmodell egyelőre az S 500, amelyet V8-as biturbó benzinmotorral szereltek, ennek 455 lóereje és 700 Nm nyomatéka 4,8 másodperces gyorsulásra elég, átlagfogyasztása megáll 8,6 liternél. A későbbiekben egy újabb, tölthető hibrid érkezésére lehet számítani, az S 500 Plug-in Hybrid lesz az első S-osztály négy liternél is kisebb átlagfogyasztással.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár