Mégsem lesz olcsó kisautó a Daciánál?
Hírek, 2013. június. 3.
AS

Számos pletyka keringett az utóbbi időben arról, hogy a Dacia egy városi kisautót tervez, ám ezeket a híreket most a vállalatcsoport egyik vezető tisztségviselője cáfolta meg.

 


A városi miniautók népszerűsége az európai gazdasági válság kezdete óta folyamatosan nő, mivel a pénzügyi megszorítások miatt a vásárlók egyre inkább a kisebb és olcsóbb autók felé fordultak. A Renault ügyvezetője, Carlos Tavares egy interjúban azonban mindezek ellenére tagadta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a Dacia beszállna az európai miniautók versengésébe, így a jövőben sem számíthatunk a Sanderonál kisebb modellek megjelenésére. Tavares szerint ugyanis a Dacia modellpalettája már így is elég széles. „El akarjuk kerülni, hogy túl sok autónk legyen” – mondta a Renault ügyvezetője az AutoNews Europe-nak adott interjújában. „Inkább a márkát kívánjuk reklámozni ahelyett, hogy marketing-költségvetésünket még több modellre kellene elosztanunk. A Dacia márka megítélésén ugyanis még lehetne javítani” – tette hozzá Tavares.


A korábbi értesülések szerint a Dacia 2015-ben egy ötajtós miniautó bemutatását fontolgatta, amelynek ára 5 ezer euró körül lehetne. A Sandero formai megoldásait alkalmazó kisautó a Renault Twingo hosszabbított padlólemezére épült volna, így több hely jutott volna az utasok és csomagok számára is. A Logan modellcsaláddal 2004-ben visszatért Dacia márka kínálata időközben kiegészült az ötajtós Sanderóval, a Duster terepjáróval, a Lodgy egyterűvel és a Dokker áruszállítóval. A márka eladásai Európában 18 százalékkal 90 ezer darabra nőttek az idei év első négy hónapjában, miközben a teljes európai piac 7 százalékkal esett vissza.


Forrás: carscoops.com

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár