Fura öszvér készült a Dacia Loganból
Hírek, 2013. június. 5.
AS

A Dacia Logan alapjainak felhasználásával az indiai Mahindra egy olyan kompaktot faragott, amely nem lépcsőshátú, mégsem ötajtós.

 


Indiában az autókra kivetett adók szempontjából nagyon fontos a négy méteres határvonal, amely alatt jóval kedvezőbb besorolásba kerül egy-egy jármű. Tudják ezt a gyártók is, ezért sorra jelennek meg az olyan új modellek, amelyeket kifejezetten az indiaiak számára terveztek.

 

 


A legújabb jövevény régi ismerős, hiszen a Mahindra autógyártó Verito néven gyártja tovább a négyajtós Logan első generációját, amely mellé most Verito Vibe néven megérkezett a rövidebb változat is. Az indiai gyártó tervezői az eredeti Logan karosszériáját vették alapul, ennek megfelelően az autó a C oszlopig szinte teljesen megegyezik a limuzinnal, csupán a hűtőmaszk díszítésén változtattak, illetve sötétebb betétet kaptak a fényszórók.

 

 

Az autó hátulja azonban teljesen saját fejlesztés, a limuzin fara teljesen eltűnt, ennek megfelelően a C oszlopra költöztették a teljesen új formájú, ledekkel felszerelt hátsó lámpatesteket. Az előzetes kémfotók és a bemutató fotói alapján is ötajtósnak vélt új modell legnagyobb meglepetése, hogy csomagtere nem nyílik együtt az ötödik ajtóval, a hátsó szélvédő fixen került beépítésre, emiatt a 330 literes csomagtérhez csupán egy szűk nyíláson keresztül lehet hozzáférni.

 


A Mahindra Verito Vibe mozgatásáról a Renault konszern 1,5 literes, 68 lóerős dízelmotorja gondoskodik, amellyel az autó akár 4,8 literes fogyasztást is el tud érni. Indiában háromféle felszereltséggel lesz megvásárolható az autó, már az alapkivitelben is van klíma, ám csak a legmagasabb szinten kapható blokkolásgátló és vezetőoldali légzsák. A 3 év vagy 100 ezer kilométeres garanciával kínált új Mahindra Verito Vibe átszámítva 2,2 és 2,6 millió forint közötti rúpiáért vásárolható meg Indiában.

 





A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár