Európában tesztelik a Kia új egyterűjét
Hírek, 2013. augusztus. 1.
AS

Úgy tűnik, az új Carens mégsem váltja ki a nagyobb méretosztályban versengő Carnivalt, a jelek szerint ugyanis hamarosan érkezik a modell utódja.

 


A Kia 2006-ban dobta piacra az Európában kevésbé sikeres hétszemélyes Carnival egyterű második generációját, amely a csekély érdeklődés miatt lassan ki is kopott az itteni kínálatból. Amerikában azonban töretlen népszerűségnek örvend az autó, ezért a modell nem marad utód nélkül, a koreai márka európai fejlesztőközpontjának közelében ugyanis sikerült lencsevégre kapni az új Carnival egyik prototípusát. Ez utal arra, hogy a Kia az új modellel az európai piacon is visszatér a nagyméretű egyterűek közé azért, hogy ebben a kategóriában is megküzdhessen a rivális európai gyártókkal.

 


A Kia állítása szerint az új egyterű formavilágát a Detroitban 2011-ben bemutatott KV7 tanulmány vetíti előre, ám a prototípusra tekintve könnyű belátni, hogy a mérnökök a tanulmány látványos elemeivel szemben inkább a hagyományos megoldásokat részesítették előnyben. Ez természetesen az ajtómegoldásra is igaz, a tanulmány sirályszárnyait hagyományos sínen csúszó tolóajtókra cserélték. Az összkép mindenképpen igazodik majd a Peter Schreyer által korábban megalkotott formavilághoz, így itt is megjelenik majd a hatalmas tigrisszájra emlékeztető hűtőmaszkot is magában foglaló lendületes, sportos vonalvezetés.

 


Egyelőre bizonytalan, vajon a Kia megőrzi-e a Carnival típusnevet, ahogyan arról sincs információ, hogy milyen motorokkal lesz elérhető az új modell. A kémfotón szereplő autó hátsó matricáján lévő felirat arról tanúskodik, hogy az adott prototípus 2,2 literes, valószínűleg a Hyundai-Kia csoport 197 lóerős dízelmotorjával rendelkezett, amihez automatikus váltómű csatlakozott. Ezenkívül számíthatunk még a konszern 2,0 literes, 285 lóerős T-GDI motorjára is, bár ez utóbbit valószínűleg inkább az amerikai kivitel kapja meg.


Az európai piacon a Volkswagen Sharan és a Ford Galaxy ellenfelének szánt Kia egyterű várhatóan jövőre mutatkozik be valamelyik nagy nemzetközi autószalonon.




Forrás: carscoops.com

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár