300 lóerős az új Porsche Panamera Diesel
Hírek, 2013. szeptember. 2.
AS

A jövő évtől már 300 lóerős teljesítményre képes a Porsche Panamera háromliteres, V6-os dízelmotorja, mindössze 6,4 literes átlagfogyasztás mellett.

 

 

Továbbfejlesztette dízelmotorját a Porsche. A Panamera Diesel háromliteres V6-os erőforrásának csupán az alapja maradt a régi, csaknem minden alkatrészét áttervezték. Az új, immár vízhűtésű turbótöltő a korábbi 2,5 helyett 3 bar nyomással dolgozik, ennek is köszönhető, hogy 250 helyett 300 lóerő a motor teljesítménye, és 550-ről 650 Nm-re nőtt a maximális nyomaték, amely 1750 és 2500 közötti fordulatszámon vethető be.

 

 

A nyolcfokozatú automata váltó első négy sebességének áttételét rövidebbre vették, emiatt is fürgébb a dízel Panamera. Álló helyzetből százas tempóra a korábbinál nyolc tizeddel hamarabb, kereken 6 másodperc alatt gyorsul fel, mialatt a végsebessége 244-ről 259 km/órára növekedett. Jobb menettulajdonságokat jelent a feszesebb felfüggesztés és az elektronikus vezérlésű, önzáró hátsó differenciálmű is. Az új Panamera Diesel, amelynek szabványos átlagfogyasztása 6,4 l/100 km, 2014 januárjától érhető el a kereskedésekben.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár