Példás eredménnyel zárta az Euro NCAP töréstesztjét a kínai Qoros márka kompakt lépcsőshátú modellje, amely mérföldkő lehet a kínai autók európai térhódításában.
A kínai autómárkák eddig kivétel nélkül elbuktak az Euro NCAP szigorú töréstesztjein, ám a Qoros 3 most rácáfolt az autókat eddig övező kétes értékű hírnévre. A Qoros ugyanis szinte minden tekintetben megállta a helyét, így megérdemelten kapta meg a maximális öt csillagot.
Az Euro NCAP a Qoros 3 (korábbi nevén Qoros GQ3) lépcsőshátú változatát tesztelte, amely mind frontális, mind oldalütközés esetén megfelelően védi utasait, függetlenül azok méretétől és elhelyezkedésüktől. Az ülések és fejtámlák kialakítása megfelelő módon akadályozza meg az utasok esetleges sérüléseit egy esetleges ráfutásos baleset esetében is, így az autó 95 százalékos értékelést kaphatott. Maximális pontszámot kapott a Qoros gyermekvédelmi rendszereire, hiszen mind a másfél, mind a hároméves bábura csupán mérsékelt erők hatottak a frontális és az oldalütközés során. Ráadásul a szabályoknak megfelelően az utasoldali légzsák kiiktatható, így oda akár babaülés is gond nélkül behelyezhető, a légzsák kikapcsolt állapotára pedig könnyen értelmezhető jelzés hívja fel a vezető figyelmét.
A 40 km/órával elvégzett gázolási teszt során a gyalogosvédelemre is megfelelő, 77 pontot kapott a Qoros, mivel a lökhárító kiképzése tompította a gyalogos lábának sérüléseit, míg a motorháztető kielégítően csillapította a fej előrelendülését. A Qoros a biztonsági berendezések terén sem maradt szégyenben, hiszen a menetstabilizáló szériában jár az autóhoz, amelynek tesztelése során az Euro NCAP megállapította, hogy az az elvárásoknak megfelelően teljesít. Emellett az autót az első és hátsó biztonsági öv becsatolására figyelmeztető jelzéssel is felszerelték, valamint alapfelszereltség a sebességkorlátozóval felszerelt tempomat is.
vagy olvasd digitális formában!
