Mostantól ingyenesen látogatható a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár
Hírek, 2013. október. 2.
AS

Másfél évvel a megnyitó után a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár a látogatók számára is elérhetővé vált: bejelentkezés után a hét minden napján ingyenesen bejárható az üzem.

 

 

A nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár. A látogatásokhoz kiállítási tárgyakat és információs modulokat állítottak fel, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a gyártási folyamatokba. Ezek a kiállítási területek négy épületben – az irodaházban, a présüzemben, a karosszéria-üzemben és a szereldében – láthatók. Segítségükkel interaktív módon, testközelből figyelhető meg, hogyan gyártják a Mercedes-Benz modelleket a magyar dolgozók.

 

 

A 12 év feletti látogatók 25-50 fős csoportokban járhatják be az egész gyárterületet, és kaphatnak német vagy angol nyelvű vezetést is. A magyar nyelvű csoportok minden hétfőn, szerdán és pénteken 9:30-kor, 12:45-kor és 17:00-kor indulnak, a német nyelvű turnus kedden, az angol nyelvű pedig csütörtökön fél tízkor indul. A bejárás délelőtt és délben két, délután pedig egy és negyed órát vesz igénybe, a csoportokba a wwww.mercedes-benz.hu/gyarlatogatas címen lehet jelentkezni. Máris nagy az érdeklődés a gyárlátogatás iránt, év végéig négyezer érdeklődőre számít az üzem.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár