Motorokkal és extrákkal újít a Volkswagen Polo
Hírek, 2014. január. 28.
AS

A kívülről alig változott Volkswagen Polo műszaki tartalma és felszereltsége jelentős módosításon esett át a modellfrissítés során.

 

 

Megmutatta a Polo modellfrissített változatát a Volkswagen. A 2009-ben bemutatott kisautónak nem volt szüksége jelentős formai változásra, ezért a külső csak apróságokban tér el az eddigitől. Például új a hűtőmaszk, az első légbeömlő és a ködfényszóró formája, hátul nagyobb a rendszámtábla körüli mélyedés és prizmák kerültek a lökhárítóba. A Polo legkisebb kerékmérete 14 helyett 15 colos, a jobban felszerelt kivitelekre 16 colos, a csúcsmodellekre 17 colos kerekek kerülnek.

 

 

Belül már több újdonsággal is találkozunk. Az eddiginél is jobb minőségű anyagokból készült műszerfalon újak a süllyesztett számlapos műszerek és a köztük lévő multifunkciós kijelző, valamint a kormánykerék is, ezek mind a Golfból lehetnek ismerősek. A középkonzolon a kapcsolók, a rádió és a klímaberendezés kezelőfelületét is átalakították. A Volkswagen-csoport nagyobb modelljeiből ismerős multimédiás- és navigációs rendszerek érintőképernyőjén két ujjal lehet nagyítani a térképet, vagy ujjhúzással lapozni a rádióadások között. Itt jelenik meg először a MirrorLink funkció, amely az okostelefon bizonyos applikációit tükrözi az autó képernyőjére.

 

 

Több extrát is a megújult Polo vezet be a kategóriában. A Volkswagen kisautójához ugyanis rendelhető lesz teljesen LED-es fényszóró, ráfutásra figyelmeztető és városi vészfékező rendszer, távolságtartó adaptív tempomat, tolatókamera, adaptív lengéscsillapítás-szabályzás és fáradtságfigyelő is. A városi vészfékező rendszer 30 km/órás sebesség alatt működik, míg az adaptív tempomat 30 és 160 km/óra között képes a követési távolság megtartására, DSG váltó esetén a teljes megállásig.

 

 

Teljesen megújult a Polo motorkínálata, egyik erőforrás sem egyezik meg a korábbi modellben láthatóval. Az alapváltozatokat az up! választékából ismerős 1 literes, háromhengeres szívómotor hajtja 60 lóerős teljesítménnyel, a következő lépcső a 75 lóerős szívómotor, majd a 90 és 110 lóerős TSI motorok következnek. A 60 lóerős alapmodell start-stop rendszerrel és regeneratív fékezéssel alig 4,6 litert fogyaszt száz kilométeren, de még takarékosabb az év második felében megjelenő Polo 1.0 TSI Bluemotion, amelynek 90 lóerős, háromhengeres, közvetlen befecskendezéses turbómotorja 4,1 litert fogyaszt száz kilométeren. Megmaradnak, de megújulnak a Polo erősebb benzinmotorjai: a BlueGT kivitel 1,4 literes, négyhengeres, aktív hengerlekapcsolással működő TSI erőforrása 140 helyett 150 lóerős lesz, míg a megújult Polo GTI már 192 lóerős teljesítményre lesz képes.

 

 

Az eddigi 1,2 és 1,6 literes dízeleket egy vadonatúj 1,4 literes, háromhengeres, közvetlen befecskendezéses turbódízellel váltják le. A 75 és 90 lóerős kivitele azonnal elérhető lesz, míg a 105 lóerős modell később érkezik. A korábbi 1,2 litereshez képest nyomatékosabb az új motor, még a 75 lóerős kivitelnél is 210 Nm érhető el már 1500-as fordulatszámon. A kiegyensúlyozó-tengellyel és kettőstömegű lendkerékkel szerelt motor jóval csendesebb lesz az eddiginél, a 75 lóerős kivitel fogyasztását pedig 3,4-ről 3,2 literre csökkentették száz kilométeren.




Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár