Saját elektromos autót fejlesztettek a győri Széchenyi István Egyetemen, és bár a SZEnergy közúti közlekedésre is alkalmas, elsősorban új fejlesztések működését tesztelik rajta.
Kétszemélyes elektromos autó prototípusát mutatták be a győri Széchenyi István Egyetemen. A közúti közlekedésre is alkalmas, 340 kilogrammos jármű jelenleg ötven kilométert tud megtenni akkumulátorával, de hatvankilónyi újabb telep beszerelésével ez a táv a négyszeresére nyújtható.
Az egyetem nevére utalva SZElectrának elnevezett, egyéves munkával elkészített autó karosszériája saját fejlesztésű, tervezésű, és a gyártás legfőbb elemeit is kapun belül végezték, mondta el Czeglédi Dávid vezető fejlesztő, majd hozzátette: a kocsit a jövőben az egyetem használja majd. A másfél méter széles, két méternél valamivel hosszabb, méretében mopedautóra hasonlító jármű alkalmas a városi közlekedésre. Fogyasztása benzinüzemre átszámítva száz kilométerenként valamivel egy liter alatt van – jegyezte meg a szakember.
Mint elmondta, nem cél, hogy partnert találjanak sorozatgyártáshoz, a modell feladata, hogy teszteljék rajta a maguk kialakította hajtásláncokat. A SZElectra különlegességeként említette, hogy bármilyen, külső partner által fejlesztett részegység tesztelhető benne, és ha az egész modellt nem is, de egyes részleteit, megoldásait hasznosíthatja a járműipar. Az autó árával kapcsolatos kérdésre közölte, hogy a fejlesztés több tízmillió forintba került, amit uniós pályázatból finanszíroztak, de egy esetleges szériagyártás költségei ennél jelentősen alacsonyabbak lennének.
A Széchenyi István Egyetem és konzorciumi partnerei, a Kecskeméti Főiskola és az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ 870 millió forintnyi uniós és magyar kormányzati forrást nyertek el a járműdinamika és -irányítás, a szimuláció és optimalizáció, valamint az elektromos és hibrid járművek hajtásláncának területén végzett kutatásokhoz, ezek eleme volt a SZElectra kifejlesztése.
DIGITÁLIS MAGAZIN