Hivatalosan is bemutatta a Fortwo új generációját a Smart, a Twingo alapjára épülő városi kiskocsi ötajtós kivitelben is jön Forfour néven.
Leleplezték a Smart Fortwo harmadik generációját, amely ugyanarra a farmotoros, hátsókerék-hajtású műszaki alapra épül, mint az új Renault Twingo. A Smart ugyanakkor megtartotta apró méreteit: a hossza mindössze 2,69 méter, a szélessége 1,66 méter, a magassága 1,55 méter, a tengelytávolság 1,87 méteres. A kétszemélyes városi mini csomagtartója alaphelyzetben 260 literes, a tetőig pakolva pedig 350 literes teret lehet kihasználni.
Mostantól ismét kapható négyszemélyes Smart, a Fortwo mellett ugyanis a hasonló stílusú, de hosszabb és ötajtós Forfour is bemutatkozott. Az azonos alapra épülő kisautó szélessége és magassága változatlan, tengelytávja azonban 2,49 méteres, a hossza pedig 3,49 méter. A praktikusabb Smart csomagtartója a négy ülés mögött kisebb, csupán 185 literes, a hátsó támlák ledöntésével azonban 730 literesre bővíthető.
Az elődjéhez hasonlóan farmotoros és hátsókerék-hajtású az új Smart Fortwo és a Forfour is, az első futóműve az előző generációs C-osztály alkatrészeit hasznosítja, a hátsó pedig De Dion rendszerű. A motorkínálat egy 999 köbcentiméteres, háromhengeres, benzines szívómotorral indul, amely 71 lóerőre és 91 Nm nyomatékra képes. Az erősebb opció a Renault-tól származó 898 köbcentiméteres, háromhengeres, benzines turbómotor 90 lóerővel és 135 Nm nyomatékkal, a későbbiekben pedig egy 60 lóerős alapmodell bővíti a kínálatot.
Az elődökben sokan kritizálták, hogy csak robotizált váltóval lehetett választani, ami bólogatásra hajlamossá tette a kiskocsit. Az új Fortwo és Forfour ezzel szemben ötfokozatú kézi vagy hatfokozatú, duplakuplungos automatizált sebességváltóval kérhető. Alapfelszerelés az öt légzsák, közte a vezető térdlégzsákja, valamint az ESP oldalszél-asszisztenssel, az opciók között pedig városi vészfékező sávtartó asszisztens rendszereket találunk.
Az új Smart Fortwo gyártása az elődjéhez hasonlóan a márka franciaországi üzemében folyik, míg a Forfour a francia testvérmodell, a Renault Twingo mellett készül Szlovéniában.


