Thor kalapácsa az új Volvo XC90 fényszórójában
Hírek, 2014. augusztus. 13.
AS

Megmutatta az új XC90 egyik jellegzetességét a Volvo, és további részleteket is elárult a két hét múlva bemutatkozó újdonságról.

 

 

Az igényes részletekben gazdag utasterét már feltárta, és a tölthető hibrid hajtásláncáról is elárult néhány adatot a Volvo, az XC90 leleplezése előtt két héttel pedig a típus egyik jellegzetességének számító fényszórókat mutatja meg a márka. A formatervezők Thor kalapácsának nevezték el a T alakú diódás menetfényt, annak formája ugyanis a mennydörgés északi istenének kalapácsára hasonlít. A Volvo szerint a visszapillantó tükörbe nézve mindenki azonnal felismeri majd az XC90-et.

 

 

Megtudhatjuk azt is, hogy az újdonság használja először a Volvo újonnan kifejlesztett moduláris padlólemezét. Az SPA névre keresztelt variálható platformra épülnek majd a jövőben a márka további típusai, ami szabadabb kezet ad a mérnököknek, és a gyártásuk is hatékonyabbá válik. A padlólemezt úgy alakították ki, hogy az új, tölthető hibrid hajtáslánc helyigényét is figyelembe vették. A T8 névre keresztelt kivitel összteljesítménye 400 lóerő lesz, miközben károsanyag-kibocsátása 60 g/km.

 

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár