Jövőre teljesen megújul a Niva
Hírek, 2014. augusztus. 14.
AS

Az új generációs Niva prototípusát állítja ki a Lada és a General Motors oroszországi leányvállalata az augusztus végi Moszkvai Autószalonon.

 

 

Eredetileg az első Niva utódjaként fejlesztették ki azt a terepjárót, amelyet a Lada és a General Motors vegyesvállalata gyárt 1998 óta. A típust Chevrolet Niva néven kapni az orosz piacon, míg a máig készülő eredeti a Lada 4x4 nevet kapta. Most a Chevrolet-változat kap utódot, a vadonatúj terepjáró prototípusát az augusztus végi Moszkvai Autószalonon állítják ki.

 

 

Az előzetesen közreadott képek alapján sejteni lehet, hogy divatos formát kap az új Niva. A masszív külsőről nem hiányoznak a tetőre tett kiegészítő fényszórók, és a pótkerekét is kívül hordja az autó. Az egyetlen műszaki adat, amit a Chevrolet elárult az, hogy a 16 colos kerekekre 235/70 méretű igazi terepgumik kerülnek.

 

 

Úgy tudni, hogy az elődmodell 1,7 literes, 82 lóerős motorját, amely még az eredeti Lada Nivából származik, a General Motors és a PSA közös 1,8 literes, 135 lóerős erőforrásával váltják. A Chevrolet szerint a koncepcióból kifejlesztett szériagyártású modell 2016-ban kerülhet az oroszországi utakra.

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár