Megérkezett a Ferrari 458 Challenge
Hírek, 2010. december. 2.
AS

Bemutatkozott a 458 Italia Challenge, egy könnyebb és gyorsabb kiadás az olasz középmotoros sportautóból.

 

A mai napon Bolognában láthatták először az új Challenge-et az autókiállítás látogatói. A sportosabb 458-as jelentősen könnyebb és gyorsabb is lett, miközben a teljesítménye nem változott, maradt a 4,5 literes közvetlen befecskendezéses 570 lóerős V8-as motor. Versenypályára hangolták az F1-es váltót, és módosítottak az áttételeken is.

 

 

A súlycsökkentés érdekében a Ferrari elvékonyított pár karosszériaelemet, és több helyen is bevetettek szénszálas alkatrészeket. A futómű átalakításakor keményebb rugókat szereltek fel, versenykormányra váltottak, és szélesebb Pirelli gumikat applikáltak a felnikre. A Challenge hasmagassága 30 mm-rel került alacsonyabbra, a fékek pedig az 599XX-ből származó Brembo CCM2-es versenyfékek lettek.

 

 

Első alkalommal került be pályára szánt Ferrariba az F1-Trac, mely egy menetstabilizáló rendszer, valamint az E-Diff, ami pedig egy elektromos differenciálművet takar. A felkészített 458-as fioranói idői – a Ferrari saját versenypályáján – 2 másodperccel javultak az F430 Challenge idejéhez képest, és 8,5 másodperccel az utcai 458 Italiához képest.

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár