Minden eddiginél kisebb lett a vadonatúj Mazda MX-5
Hírek, 2014. szeptember. 4.
AS

Az első széria bemutatásának huszonötödik évfordulóján leplezte le az MX-5 negyedik generációját a Mazda. Az újdonság az elődeinél is kisebb és könnyebb építésmódjával ígér utolérhetetlen vezetési élményt.

 

 

A negyedik generációs Mazda MX-5 nem csak közvetlen elődjénél, hanem még az első szériánál is kisebb lett. A nyitott tetős karosszéria 3,92 méter hosszú, 1,73 méter széles és 1,24 méter magas, ami azt jelenti, hogy tíz centivel rövidebb az elődnél (és hárommal még a huszonöt éves eredetinél is), miközben egy centiméterrel szélesedett ki. A 2,32 méteres tengelytávolság elhanyagolható mértékben, egy centivel lett rövidebb.

 

 

A Mazda újabb típusaihoz hasonlóan az MX-5 is a Skyactiv elvek szerint épült. A motorházfedél, az első sárvédők, valamint a lökhárítók tartóelemei alumíniumból készültek, és a vezetőülésben ülve is mozgatható vászontető is könnyebb lett, ennek következtében az új generáció több mint 100 kilogrammal kevesebbet nyom a mérlegen az elődnél, és nagy valószínűséggel még az első generációnál is könnyebb.

 

 

A motorválasztékról egyelőre csak annyit árult el a Mazda, hogy újonnan fejlesztett, közvetlen befecskendezéses Skyactiv benzinmotort szerelnek be hosszában a roadster orrába, az erőforrás pedig szintén új, hatfokozatú kézi sebességváltón át hajtja a hátsó kerekeket. Előre kettős keresztlengőkaros, hátulra pedig multilink felfüggesztés került. A képek szerint kulcs nélküli indítás, holttérfigyelő és start-stop rendszer is lesz az autóban.

 

 

Az utastér jobb minőségű és gazdagabb felszereltségű is a korábbinál, a rádió, a telefon-kihangosító és a tempomat a kormánykerékről kezelhető, a műszeregység központi helyét a fordulatszámmérő foglalja el, a sebességmérőt pedig mindössze 200 km/óráig skálázták. A középkonzolra két USB csatlakozó is került, a klímaberendezés automata, de nem digitális, a műszerfal tetején pedig az MZD Connect navigációs rendszert találjuk az ülések közti kontrollerrel.

 

 

Az MX-5 eddigi három generációjából összesen 940 ezer példány kelt el, ezzel a nyitott tetős Mazda a Guinness rekordok könyve szerint is a világ legnépszerűbb roadstere. Az új generáció forgalmazása 2015-ben kezdődik, és az alapjain a Fiat is bemutatja majd saját sportkocsiját.




A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár