Erősebb és takarékosabb a megújult Audi A6
Hírek, 2014. szeptember. 4.
AS

Modellfrissítésen esett át az Audi A6, amely enyhén átrajzolt külsőt, valamint nagyobb teljesítményű, mégis kisebb fogyasztású motorokat kapott.

 

 

2011-ben jelent meg az Audi A6 aktuális generációja, ezért a német gyártó most látta elérkezettnek az időt a modellfrissített változat bemutatására. Ahogyan az Audinál lenni szokott, nem tértek el nagyon az alapformától. Az A6-on átrajzolták a fényszórókat, a hűtőmaszkot, a lökhárítókat és a hátsó lámpákat, de ezeket első pillantásra nem biztos, hogy észrevesszük. A megújult fényszórók már az Audi A8-ason megjelent mátrix LED-es változatban is rendelhetők.

 

 

A motorkínálat is változott, az alapmodellt kétliteres helyett 1,8 literes TFSI mozgatja a korábbinál tízzel nagyobb, 190 lóerős teljesítménnyel. A 2 literes TFSI teljesítményét ugyanakkor 250 lóerőre növelték, míg a 3 literes, kompresszorral feltöltött V6-os immár 333 lóerőre képes. A kínálat csúcsán álló S6-ban a 4 literes, V8-as TFSI teljesítményét 420-ról 450 lóerőre növelték. Az RS6-ban ugyanez a motor már 560 lóerős.

 

 

A dízelmotorok között is találunk újdonságokat. A 2 literes TDI alapváltozata 136-ról 150 lóerősre izmosodott, a 177 lóerős kivitelének teljesítményét pedig 190 lóerőre növelték. A 3.0 TDI továbbra is háromféle teljesítményszinttel kérhető, 204-ről 218 lóerőre, 245-ről 272 lóerőre, míg a csúcsmodellben 313-ról 320 lóerőre növelték az erejét, az utóbbi ráadásul rövid időre, túltöltéssel 346 lóerőre is fokozható.

 

 

Az Audi szerint ugyanakkor minden motorváltozat fogyasztása csökkent, átlagosan 22 százalékkal vált takarékosabbá az A6-os. A 2.0 TDI ultra kivitel például 4,2 literes átlagfogyasztással büszkélkedhet, de az 1.8 TFSI is beéri 5,7 literrel száz kilométeren. Új a hatfokozatú kézi sebességváltó is, míg a hétfokozatú, duplakuplungos S-tronic immár elsőkerékhajtású változathoz is elérhető a korábbi fokozatmentes Multitronic helyett. A legerősebb modellek nyolcfokozatú tiptronic váltót kapnak.




Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár