Ötajtós kupéval bővülhet az Audi TT kínálata
Hírek, 2014. október. 2.
AS

A korábbi crossover tanulmányautó után ötajtós limuzinként is elkészült az új Audi TT, a Sportback kivitel pedig akár gyártásba is kerülhet a Mercedes-Benz CLA ellenfeleként.

 

 

Újabb karosszériaváltozatban mutatkozott be a harmadik generációs Audi TT, igaz, egyelőre ez is csak tanulmányként. A korábbi crossover koncepció után elkészült az ötajtós limuzin, amely a TT Sportback nevet kapta. A kompakt sportlimuzin karosszériája 4,47 méter hosszú, 1,89 méter széles és 1,38 méter magas, ami azt jelenti, hogy 29 centiméterrel hosszabb, hattal szélesebb és hárommal alacsonyabb, mint a TT Coupé. A moduláris padlólemezre épülő, alumínium karosszériás autó 21 colos kerekeire 255/30-as abroncsok kerültek, a féktárcsák 18 colos átmérőjűek.

 

 

A Sportback tengelytávolsága 12 centiméterrel 2,63 méteresre bővült, így tágasabb lehetett az utastér, ahol négy különálló sportülés kapott helyet. A csomagtartót a hátsó szélvédővel együtt nyíló ötödik ajtón érhetjük el, a műszerfalra pedig a TT szériagyártású változatából ismert 12,3 colos színes képernyővel helyettesített műszeregység, valamint a szellőzőnyílások közepéről irányítható klímaberendezés került. Az infotainment érintőpadról kezelhető, amely a több ujjas parancsokat is felismeri, azaz úgy nagyíthatjuk a térképet, mint a mobiltelefonokon.

 

 

Az Audi tervezői mindent kihoztak a kétliteres, négyhengeres, közvetlen benzinbefecskendezéses turbómotorból, ez került a TT Sportback gépházteteje alá. A teljesítménye 400 lóerő lett, a nyomatéka 450 Nm 2400 és 6000 közötti fordulatszámon, ebből 300 Nm már 1900-nál elérhető. A turbótöltő 1,8 bar nyomáson dolgozik, a motor 7200-as percenkénti fordulatszámig pörgethető, a hétfokozatú S-tronic váltó pedig quattro összkerékhajtáshoz kapcsolódik. A TT Sportback ezzel 3,9 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, a szabvány szerinti átlagfogyasztása pedig kereken 7 liter száz kilométeren.



Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár