Dízelhibrid prototípus a Kiától
Hírek, 2014. október. 7.
AS

Optima T-Hybrid néven mutatott be dízelhibrid prototípust a Kia, a takarékos középkategóriás limuzinban elektromos kompresszort is találunk.

 

 

Teljesen újszerű hibrid hajtást mutatott be a Kia. Az Optima T-Hybrid koncepcióban az 1,7 literes, négyhengeres dízelmotort találjuk, amely a szériamodellben 136 lóerőre és 320 Nm nyomatékra képes, itt azonban a turbótöltőt egy elektromos kompresszorra cserélték, amely kis fordulaton is nyomatékosabbá teszi az erőforrást. Az autóban egy elektromotort is találunk, amely kis sebességnél önállóan is mozgatja az autót, ennek energiaellátását a pótkerék helyére épített 48 voltos akkumulátor szolgáltatja. A start-stop rendszer működésekor az önindító szerepét a generátor látja el.

 

 

Az Optima T-Hybrid kombinált teljesítménye 170 lóerő, a legnagyobb nyomatéka pedig 380 Nm, amely az elektromos feltöltőnek köszönhetően már 1500-as fordulaton elérhető. A hibrid Kia ezzel 10,2 helyett 9 másodperc alatt éri el álló helyzetből a százas tempót, a végsebessége pedig 202 helyett 220 km/óra, miközben az átlagos fogyasztása 4,9-ről 4,2 literre csökkent száz kilométeren. A T-Hybrid a Párizsi Autószalonon mutatkozott be, sorozatgyártásáról egyelőre nem esett szó, noha az Optima egy ideje már kapható benzines hibrid hajtással.

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár