Részletek a vadonatúj Mazda2-ről
Hírek, 2014. október. 14.
AS

Japánban már megnyerte az Év Autója díjat, az európai piacra pedig 2015 elején érkezik a Mazda2 új generációja, amelyről további részletek derültek ki.

 

 

Újabb részleteket árult el vadonatúj kisautójáról a Mazda. A következő generációs Mazda2 elsőként a japán piacon mutatkozott be, ahol hagyományosan Demio néven kapni, és otthonában már el is nyerte az Év Autója díjat. A márkának ezzel már a második olyan típusát ismerték el, amely a Skyactiv elvek szerint épült, három évvel ezelőtt ugyanis a CX-5-nek ítélték oda a címet.

 

 

Az új Mazda2 az egy mérettel nagyobb Mazda3 vonalait örökölte, szinte egy az egyben a Hazumi tanulmányautó formavilágával került szériagyártásba. Az elődjénél tágasabb, mégis könnyű kisautó nagyszilárdságú, ultrakönnyű acélokból készült, így az alapváltozat mindössze 970 kilogrammot nyom. A Skyactiv elvek szerint készült futómű a Mazda3-ban megismert stabilitást, közvetlenséget és kényelmet biztosítja a kiskocsinak.

 

 

Európában háromféle benzines és egy dízelmotorral lesz elérhető a típus, mindegyik erőforrás a Mazda saját fejlesztése. Az 1,5 literes, négyhengeres, benzines szívómotor 75, 90 és 115 lóerős teljesítményszintekkel készül, az átlagfogyasztása 4,5 és 4,9 l/100 km közötti. Újdonság az 1,5 literes, négyhengeres turbódízel, amely 105 lóerős teljesítményre és 220 Nm nyomatékra képes, miközben 3,4 l/100 km a szabvány szerinti fogyasztása és 89 g/km a szén-dioxid-kibocsátása. Az öt- és hatfokozatú kézi sebességváltó helyett hatsebességes automatát lehet választani.

 

 

Olyan felszerelések is bemutatkoznak a Mazda2 kínálatában, amelyek egyáltalán nem megszokottak a kisautókban. Az extrák között találunk head-up displayt és városi vészfékező rendszert, valamint olyan holttérfigyelőt, amely tolatás közben is érzékeli a forgalmat. Az autóhoz modern infotainment rendszer, kulcsnélküli nyitás-indítás és bőrkárpitozás is elérhető lesz. Az új Mazda2 az év végén mutatkozik be Európában, az értékesítése pedig 2015 februárjában indul.




A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
A magazint keresd az újságárusoknál,
vagy olvasd digitális formában!
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár