A Panamera ellenfelét tervezi az Infiniti
Hírek, 2014. október. 17.
AS

Négyajtós kupét fejleszt az Infiniti, az ezt beharangozó tanulmányautót egy új hibrid hajtással szerelték fel, amely szintén gyártásba kerülhet a közeljövőben.

 

 

A Porsche Panamera ellenfele lehet az a típus, amelynek koncepcióját Q80 Inspiration néven mutatta be az Infiniti a Párizsi Autószalonon. A látványos formájú négyajtós kupé tekintélyes méretekkel rendelkezik, hiszen 5,05 méter hosszú, 2,03 méter széles, és mindössze 1,35 méter magas. A tengelytávolsága 3,1 méteres, a kerekei pedig 22 colos könnyűfém darabok.

 

 

Az utasteret kétfelé nyíló ajtókon át lehet megközelíteni, odabent négy különálló ülést találunk. A műszerfal csak a legszükségesebbekre szorítkozik, az információkat head-up display vetíti a szélvédőre, a középkonzolra pedig érintőpados kezelőfelület került. A kamerákkal, lézerekkel és ultrahangos érzékelőkkel működő vezetéssegítő berendezések a kormánykerékről aktiválhatók.

 

 

A Q80 Inspiration Concept hibrid hajtásláncot kapott, amely az Infiniti jelenleg is kapható megoldásának továbbfejlesztése. A 3 literes, dupla turbós V6-os benzinmotorral és elektromotorral szerelt hajtás összteljesítménye 550 lóerő, miközben a szabvány szerinti átlagfogyasztás 5,5 liter száz kilométeren. A Q80 Inspiration alapesetben hátsókerék-hajtású, de szükség esetén összkerékhajtásra kapcsol.

 

 

Már az elnevezése is azt sejteti, hogy a Q80 Inspiration Concept alapján hamarosan szériagyártású modellt mutat be az Infiniti. A jelenlegi legnagyobb limuzin, a Q70 fölé érkezik a kínálatban a négyajtós kupé, amely a Mercedes-Benz CLS és a Porsche Panamera piaci ellenfele lehet. Nem ez az első olyan Infiniti koncepció, amely sorozatgyártás felé halad: a korábban bemutatott Q30 alapján készített kompakt autó 2015-ben kerül a kereskedésekbe.



Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár