Testközelben az új 5 ajtós MINI
Bemutató, 2014. november. 26.
AS

Magyarországon is bemutatkozott a MINI legújabb, ötajtós kiadása. A hazai premiernek a főváros szívében található és a brit kisautó által inspirált bár, a MINI BAR BUDAPEST adott otthont, ahol szemügyre vehettük egy statikus bemutató keretében a furcsa jövevényt.

 

Már egy korábbi cikkünkben részletesebben foglalkoztunk az új 5 ajtós MINI újdonsággal, most azonban első alkalommal vehettük szemügyre testközelből is az autót, és bár vezetni még nem volt módunk, de már így is több érdekességre fény derült.

 

 

Az első érdekesség, hogy bár a hátsó üléssor fejedelminek nem mondható, de akár három felnőtt is elfér úgy, hogy közben a csomagtartó MINI léptékekben meglepően nagy 278 literes. További érdekesség, hogy bár a képeken kissé ormótlannak tűnt a megnyújtott dizájn de ez élőben nem hatott természetellenesnek, bár igaz, hogy nem állt épp mellette egy 3 ajtós MINI sem.

 

A harmadik és egyben utolsó érdekesség, hogy az importőr elmondása szerint az 5 ajtós kivitellel eltökélt szándékuk, hogy céges flotta vásárlókat is megcélozzanak, de még ha nem is lepik el a közeljövőben a város útjait a céges Minik, az már szinte biztos, hogy a 2014-es év rekord lesz, ami a hazai MINI értékesítést illeti.

 

Érdekes új színfolt tehát a MINI palettán az új 5 ajtós kivitel, kíváncsian várjuk, hogy milyen vezetési élmény párosul majd a praktikus(abb) kisautó mellé.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár