Megmutatta új formavilágát az Audi
Hírek, 2014. december. 1.
AS

Prologue Concept néven mutatta be azt az autót az Audi, amelyet korábban A9-ként emlegettek, és amely a márka dizájnjának változását jelzi.

 

 

Korábban már A9 néven emlegették azt a prototípust, amelyet Los Angelesben az autószalonon végül Prologue Concept néven leplezett le az Audi, ezzel is jelezve, hogy az újdonság a márka jövőjébe enged bepillantást. A Prologue Concept egyben az első Audi, amely a márka új vezető formatervezője, Marc Lichte irányítása alatt készült.

 

 

Nem kell forradalmi változásra számítanunk, a tanulmányautó alapján Lichte csupán tovább fejlesztette az Audi jelenlegi stílusirányzatát. A jellegzetes hűtőmaszk szélesebb lett és alacsonyabbra került az autó orrán, míg a mátrix LED technológiájú fényszórók kisebbek lettek, mint eddig. A kerékjárati ívek szögletes domborulatai az ősi Quattrót idézik, a hátsó lámpákat pedig fénycsík köti össze. Az üzemanyag-betöltő nyílás elektromosan mozgatható fedelét a C-oszlop rejti.

 

 

A kétajtós Prologue Concept rövidebb és alacsonyabb is, mint a jelenleg gyártott A8. Az alumíniumból és nagyszilárdságú acélból álló karosszéria 5,1 méter hosszú, 1,95 méter széles és 1,39 méter magas, a tengelytávolsága 2,94 méteres. 22 colos kerekeire 285/30-as abroncsok kerültek. Az utastérben a TT-ben bemutatott virtuális cockpit továbbgondolását látjuk, ahol a műszerfal teljes felületére képek vetíthetők.

 

 

Meggyőző erejű hajtáslánc került a Prologue Concept motorházfedele alá: a 4 literes, dupla turbós V8-as erőforrás 605 lóerőre és 700 newtonméterre képes, utóbbit tizenöt másodpercre túltöltéssel 750-re lehet növelni. Az 1980 kilogrammos túrakocsi a nyolcfokozatú tiptronic sebességváltóval és quattro összkerékhajtással 3,7 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, és karbon-kerámia fékrendszer lassítja. A négykerék-kormányzás nagy tengelytávja ellenére is fordulékonnyá teszi a kocsit, a hátsó kerekek legfeljebb öt fokos szögben képesek elfordulni.

 

 

Már az a 48 voltos elektromos rendszer található a prototípusban, amely hamarosan minden Audiban feltűnik majd. Az önindítót helyettesítő generátor mild hibriddé teszi a tanulmányt, amely fékezéskor 12 kW-os töltésre képes. A Prologue Concept átlagos fogyasztása ezzel 8,6 liter száz kilométeren, a szén-dioxid-kibocsátása pedig 199 g/km. Bár az Audi nem tervezi a Prologue koncepcióhoz hasonló szériagyártmány bemutatását, ha megvalósulna, az S-osztály Coupé konkurense válna belőle.




Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár