Karl néven mutatkozott be a legkisebb Opel
Bemutató, 2014. december. 3.
AS

Bemutatkozott az Opel kínálatának legkisebb és legolcsóbb típusa: az ezer köbcentis motorral hajtott és gazdagon felszerelhető Karl.

 

 

Az Adam után ismét férfinevet kapott az Opel kisautója: bemutatkozott a Karl, amely a márka kínálatának legkisebb és legolcsóbb típusa lesz. A névvel a céget 1862-ben megalapító Adam Opel egyik fia előtt tisztelegnek: míg Adam az ország legnagyobb kerékpárgyárává tette a vállalatot, addig fiai, Karl, Wilhelm és Friedrich 1898-ban beindították az autós üzletágat, és a következő évben kihozták az első autójukat.

 

 

3,68 méteres hosszával a Karl két centiméterrel rövidebb, mint az Adam, ám azzal szemben praktikus ötajtós karosszériát kapott, a felépítése az európai piacon már nem kínált Chevrolet Spark mintáját követi. A formavilága azonban teljesen az Opelre lett szabva, fényszóróival és hűtőmaszkjával a Corsa stílusára emlékeztet a kiskocsi. A karosszéria tízféle színben rendelhető, a kerekei 14-16 colosak lehetnek.

 

 

Belső terében is naprakész a Karl, hiszen az új Corsa műszeregységét kapja, de az érintőképernyős IntelliLink rendszer is rendelhető hozzá, amellyel egyszerűen csatlakoztathatók a mobiltelefonok. Miniautó létére gazdagon felszerelhető a Karl, hiszen kormányfűtés, ülésfűtés, napfénytető, tempomat, visszagurulás-gátló és parkoló asszisztens is kérhető hozzá, a biztonsági extrák között pedig a sávelhagyásra figyelmeztetés említhető.

 

 

Egyelőre egyetlen motorral készül a Karl, amelyet kimondottan hozzá igazítottak. Egy ezer köbcentis, háromhengeres, benzines szívómotorról van szó, amely 75 lóerős teljesítményre képes, és ötfokozatú kézi sebességváltóval látták el. A németországi piacon 10 ezer euró alatt indul a Karl ára, ami azt jelenti, hogy olcsóbb lesz, mint a kifutó Agila. Az újdonság így megfizethető alternatíva lehet a közel 12 ezer eurós árról induló Adam és Corsa mellett.




Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár