Egymilliárd kilométeren is túl a Nissan Leaf
Hírek, 2014. december. 5.
AS

Az első nagy sorozatban gyártott elektromos autóból eddig 147 ezer talált gazdára, a Nissan Leaf regisztrált tulajdonosai pedig összesen már több mint egymilliárd kilométert tettek meg autóikkal.

 

 

2010-ben lépett piacra a világ első nagy sorozatban gyártott elektromos autója, a Nissan Leaf, amely egyben a legnagyobb darabszámban értékesített villanyautó is, hiszen az elmúlt négy évben világszerte több mint 147 ezer talált gazdára belőle, ebből pedig 31 ezer az európai utakon fut. A Nissan most bejelentette, hogy a Leaf fedélzeti információs rendszerén keresztül regisztrált tulajdonosok eddig összesen egymilliárd kilométert tettek meg autóikkal.

 

 

A Carwings névre keresztelt telemetriai rendszer például a navigációs térképen jelzi az aktuális töltöttségi állapottal elérhető területet, illetve a segítségével mobiltelefonos távirányítással vezérelhető a töltés időzítése és az utastér légkondicionálása. A rendszer a regisztrált tulajdonosok autóinak futásteljesítményéről is nyilvántartást vezet, az online is követhető számláló pedig most lépte át az egymilliárd kilométert.

 

 

Az eddig eladott összes Leaf azonban ennél jóval többet tett meg, a Carwings rendszer ugyanis csak az autók 54 százalékában található meg. A Nissan angliai gyárából Magyarországra érkező modelleket a márka többi típusában található Connect navigációs rendszerrel szerelik fel, így marad tartható a kedvezőbb vételár. Az egymilliárd kilométert tehát csak a Carwings rendszerrel szerelt közel 80 ezer Leaf tulajdonosa hozta össze eddig, ami azt jelenti, hogy a Nissan villanyautója összességében, ha kétmilliárdon nem is, de másfél milliárd kilométeren egészen biztosan túl van már.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár