A legerősebb sportkompakt lett az új Audi RS3 Sportback
Bemutató, 2014. december. 12.
AS

Minden eddiginél erősebb kompakt autót mutatott be az Audi: az RS3 Sportback győri gyártású öthengeres turbómotorjának teljesítménye 367 lóerő, és karbon-kerámia fékek is kérhetők hozzá.

 

 

Új rekordere van a kompakt sportmodellek kategóriájának, ugyanis az új Audi RS3 Sportback 367 lóerős teljesítménye hét lóerővel nagyobb, mint az eddigi csúcstartónak és egyben a legnagyobb riválisnak számító Mercedes-Benz A 45 AMG hasonló adata. Az Audi újdonsága ugyanazt a 2,5 literes, öthengeres turbómotort kapta, mint a korábbi modell, de annál huszonhét lóerővel többre képes. A Győrben gyártott erőforrás legnagyobb nyomatéka 465 Nm, amely 1625 és 5550 közötti fordulatszámon áll rendelkezésre.

 

 

A hétfokozatú, duplakuplungos S-tronic sebességváltó még gyorsabban kapcsol, a quattro összkerékhajtás pedig a hátsó tengelynél lévő többtárcsás tengelykapcsolóval pillanatok alatt akár a nyomaték 50 vagy 100 százalékát a hátsó kerekekre tudja irányítani, az Audi szerint így akár kontrollált erőcsúsztatást is be lehet mutatni a kocsival csúszós talajon. Az elődjénél 55 kilogrammal könnyebb, 1520 kilogrammos RS3 Sportback menetteljesítményei is elképesztők: nulláról százra 4,3 másodperc alatt gyorsul fel, míg 60-ról 100 km/órára negyedikben 4,1 másodperc, 80-ról 120 km/órára ötödikben 5,8 másodperc alatt ér el. A végsebesség 250 km/óránál korlátozott, ugyanakkor 280 km/órás változatban is lehet kérni.

 

 

19 colos kerekeire alapfelszerelésként 235/35 méretű abroncsok kerülnek, ezen kívül választható előre 255/30, hátulra 235/35 méretű gumi is, a sportfutómű pedig 25 milliméterrel ülteti meg a kocsit. A fékrendszer elöl 370, hátul 310 milliméter átmérőjű tárcsákkal szerelt, fekete vagy opcióként piros féknyergekkel, míg most először a kompakt autók között előre karbon-kerámia fékrendszert is lehet kérni antracit színű nyergekkel. A fékenergia-visszatermeléssel és start-stop rendszerrel az RS3 Sportback szabvány szerinti fogyasztása tizedével kevesebb, 8,1 liter száz kilométeren, a szén-dioxid-kibocsátás 189 g/km. Az öthengeres motor hangja önmagában is egyedülálló, de a kipufogórendszer két pillangószelep nyitásával még ércesebbé teszi.

 

 

Az RS3 Sportback kívülről könnyen felismerhető: elöl fényes fekete rácsozású, matt alumínium keretű hűtőmaszkot, oldalt szélesebb első kerékjáratokat és vaskosabb küszöböket, hátul pedig fényes fekete diffúzorral szerelt lökhárítót és kétoldalt ovális kipufogó-végeket találunk. Az utastérben nappabőr borítja a szénszálas vázra szerelt, ezzel egyenként hét kilogrammal könnyebb RS üléseket, az alul kiegyenesített kormánykerékre pedig nem csak bőr, hanem Alcantara borítás is került. Az új RS3 Sportback első példányait 2015 nyarán szállítják ki.

 

 

Ha kíváncsi vagy, milyen vezetni a legerősebb Audikat, az RS-modellek menetpróbájáról szóló cikkünket itt olvashatod, a konnektorról tölthető hibrid A3 e-tron első vezetéséről szóló tapasztalatainkat pedig itt találod.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár