Egymillió Škodát gyártottak egy év alatt
Hírek, 2014. december. 22.
AS

Történelme során most először gyártott egy év alatt több mint egymillió autót a Škoda, a legnagyobb növekedést az utóbbi negyedszázadban érték el.

 

 

Száztizenkilenc éves történelme során most először gyártott egy év alatt több mint egymillió autót a Škoda, a következő években pedig még tovább bővülhet a cseh márka. A vasfüggöny leomlása és a Volkswagen-csoport 1991. áprilisi belépése óta a gyártó hatszorosára növelte az éves termelését. A legendás autómárka megújítása meggyőzően sikerült, hiszen míg 1991-ben mindössze a Favoritot gyártották, addig ma hét modellcsalád több mint negyven változatával széles és vonzó a Škoda kínálata.

 

 

A növekedést annak is köszönheti a márka, hogy az elmúlt években új, Európán kívüli piacokra is belépett. A kilencvenes évek elején még kimondottan a csehországi, valamint a közép- és kelet-európai országok piacára fókuszált, ma azonban világszerte több mint száz országban forgalmazza autóit a Škoda. 2010 óta a legerősebb piacnak Kína számít, 2014 első tizenegy hónapjában a márka értékesítésének negyedét adta a kínai piac. A hazai termelés mellett Kínában három, Oroszországban és Indiában két-két, Szlovákiában, Kazahsztánban és Ukrajnában pedig további egy-egy gyárban készülnek a Škoda típusai.

 

 

Az idei egymilliomodik modell egy fehér színű Fabia 1.2 TSI volt, de egy másik jubileumot is ünnepelt a Škoda. A harmadik generációs Octavia ugyanis már 500 ezer példányban készült, méghozzá kevesebb, mint két év alatt. A típus nem csak hazájában, hanem Magyarországon, Észtországban, Izlandon, Finnországban, Lengyelországban, Horvátországban, Bosznia és Hercegovinában is keresett. Csehországon kívül a Škoda kínai, oroszországi, indiai, ukrajnai és kazahsztáni üzemében is gyártják. 1996 óta három generációjából összesen 4,46 millió példány készült el, ezzel a márka teljes forgalmának közel felét adta.

 

 

1905 óta egyébként 1991-ben készült el az ötmilliomodik Škoda, majd 2006-ban már kétszer ennyi legyártását ünnepelték. 2013-ra lett kész a 15 milliomodik Škoda, ebben az évben pedig más jubileumokat is ünnepeltek a cseh márkánál, például a hat év alatt elkészült egymillió autót a kínai üzemből, vagy a négymilliomodik Octaviát.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár