Kiderültek a január elsejétől fizetős útszakaszok – letölthetők a térképek
Hírek, 2014. december. 31.
AS

Egyetlen egy nappal az útdíjrendszer átalakításának bevezetése előtt tette közzé a kormány, melyik útszakaszok válnak fizetőssé január elsejétől. Nem érdemes halogatni a vásárlást, hiszen azt is megtudtuk, hogy a jogosultság utólagos megváltása sem lesz ingyen.

 

 

Egy nappal az új útdíjrendszer bevezetése előtt árulta csak el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, hogy melyek lesznek azok az útszakaszok, amelyek az eddigiek mellett fizetőssé válnak január elsejétől. Szinte az összes gyorsforgalmi útra, tehát autópályára és autóútra matricát kell majd váltani. Könnyebb felsorolni azt, hogy mely szakaszok maradnak ingyenesek: az M0-s autóút az 1-es főút és az M5-ös autópálya között, valamint az M4-es autóút (4-es főút) és az M3-as autópálya között, a teljes M31-es autóút, illetve a Megyeri híd a 11-es és a 2-es főutak között.

 

Fizetni kell az elkerülő utakon

Fizetőssé válik szinte az összes gyorsforgalmi út, beleértve az elkerülő utakat és az autópálya-bevezető szakaszokat. Január elsejétől ugyanúgy fizetni kell majd az M1-M7 közös szakaszán az Egér úti csomóponttól, mint az M3-as autópályán a Szentmihályi úti csomóponttól, vagy az M5-ösön a soroksári elágazástól. Az eddig ingyenesen használható autóutak is díjkötelessé válnak: az M2-es egészen Vác utánig, az M4-es Vecsést elkerülő rövid elkészült szakasza, vagy éppen az M8 és M9 autóutak a Duna-hidakkal együtt. Országszerte a nagyobb városokat elkerülő, eddig díjmentesen használható elkerülő utakért is fizetni kell majd: többek között Győr, Debrecen, Kecskemét, Székesfehérvár és Tatabánya melletti autópályákért, de még a Kaposvár körüli 61-es útért is. A nyugati országhatárig tartó M15-ös, a Győrbe vezető M19-es, a Miskolcig tartó M30-as, a Debrecen melletti M35-ös, a Szegedtől induló M43-as, a Pécsre vivő M60-as, a déli országhatárnál lévő M70-es és még a Szombathelyig épülő M86-os is fizetős lesz.

 

Megyei matricák és új kategóriák

Az eddig kapható 10 napos, havi és éves matricák ára a személyautók esetében nem változik, bevezetik azonban az 5000 forintos megyei matricákat, amellyel egy-egy megye összes díjköteles útja egy évig használható lesz. Az egész országra érvényes éves matricához hasonlóan a megyei jogosultság is a megváltást követő év január 31-éig lesz érvényes, és egy autóra több megye matricáját is meg lehet vásárolni. Fontos változás a matricákkal kapcsolatban, hogy a D1 kategóriába csak a legfeljebb hétüléses személyautók tartoznak, az ennél több személy szállítására képes kisbuszok, a lakóautók, valamint a legfeljebb 3,5 tonnás össztömegű haszonjárművek a D2 kategóriába kerülnek, amelynek heti, havi és megyei díja duplája a személyautókénak. További plusz költséget jelent, hogy a D2 kategóriába sorolt járművek és az autóbuszok által húzott utánfutókra U kategóriás matricát kell váltani, amelynek díja megegyezik a személyautókéval.

 

Akik jól járnak, és akik nem

Az útdíjrendszer változtatásával kapcsolatban az NFM nem győzi hangsúlyozni, hogy az autósok jobban járnak a megyei matricák bevezetésével, ez azonban nincs minden esetben így. A fővárost és a vidéki nagyvárosokat elkerülő utakat eddig ingyenesen használhatták az autósok, akiknek most fizetniük kell. Mivel erre nem mindenki lesz hajlandó, a díjkötelezettség bevezetése óhatatlanul is megnöveli majd a forgalmat a városi útszakaszokon. A megyei matricák bevezetésével azok az autósok járnak jól, akik rendszeresen használnak egy adott autópálya-szakaszt, nekik a 43 ezer forintos országos éves matrica helyett elegendő lehet néhány ötezer forintos megyei jogosultság megvásárlása. A megyénkénti felosztás azonban helyenként igazságtalannak tűnő díjazást eredményez. Az M7-es autópálya például alig néhány kilométeres szakaszán halad át Veszprém megyén, ráadásul ez a megye egyetlen díjköteles útja, amelynek jogosultságát meg kell vennie annak, aki Budapest és a Balaton között ingázik, de a főváros és Győr között is egy rövid Fejér megyei szakasz növeli a költségeket. Szekszárd és Baja között az M9-es autóút alig húsz kilométerére is két matricát kell venni, ahogyan északabbra az M8-as út is két megyét keresztez.

 

Térképek igazítanak el a megyékben

Azt, hogy pontosan mely szakaszok válnak fizetőssé, egészen az utolsó pillanatig titkolta az NFM, a vonatkozó rendeletet, ahogyan a szakaszok listáját is egyetlen egy nappal a díjkötelezettség bevezetése előtt hozták nyilvánosságra. A kormány honlapján részletes térképeket tettek közzé a megyénkénti rendszer áttekintése érdekében. A térképeken a díjköteles szakaszokat piros, az ingyeneseket zöld vonallal jelzik, és minden esetben megjelölik azt a lehajtót is, amelyen a gyorsforgalmi utat még azelőtt el lehet hagyni, hogy a szomszédos megyébe térnénk át. A megyék határán húzódó, két matricával használható szakaszokat narancssárga vonal jelzi. Az egyes megyék térképét pdf-ben itt lehet letölteni: Bács-Kiskun megyeBaranya megyeBorsod-Abaúj-Zemplén megyeCsongrád megyeFejér megyeGyőr-Moson-Sopron megyeHajdú-Bihar megyeHeves megyeKomárom-Esztergom megyePest megyeSomogy megyeSzabolcs-Szatmár-Bereg megyeTolna megyeVas megyeVeszprém megyeZala megye. Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében nincs díjköteles út, a Budapest környéki utak pedig a Pest megyei jogosultsággal használhatók.

 

A türelmi idő alatt is pénzbe kerül az utólagos bemutatás

A megyei matricákat, valamint a kisbuszokra, haszonjárművekre és utánfutókra érvényes új matricatípusokat január elsejétől országszerte 1500 értékesítési ponton lehet megvásárolni, amelyek listáját december 31-én tették közzé. A matricák a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. országszerte 17 ügyfélszolgálati irodáján, valamint az ematrica.autopalya.hu címen is megvásárolhatók. Az összes árusítóhelyen, valamint mobiltelefonos applikáció és SMS segítségével csak február elseje után válthatók jogosultságok. Az NFM és a NÚSZ közleményei eddig arról szóltak, hogy türelmi időt adnak az autósoknak: aki januárban jogosultság nélkül díjköteles szakaszra hajt, elkerülheti a pótdíjat, ha február végéig megyei vagy országos éves matricát vált. Most, egy nappal a bevezetés előtt kiderült: a 15 ezer forintos pótdíjat valóban el lehet kerülni, de csak akkor, ha a matricát a NÚSZ ügyfélszolgálatain váltjuk meg, és kifizetünk 1470 forintos szolgáltatási díjat, azaz pótdíjat gyakorlatilag ekkor is fizetni kell.

 

Táblák jelzik a fizetős utakat

Az újonnan fizetőssé váló szakaszokról közlekedési táblák is tájékoztatnak majd, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. már a táblák kihelyezését végzi. A tájékoztató feliratok az autópályák kivezető szakaszain figyelmeztetnek arra, mekkora távolság után következik a fizetős szakasz, és az M0-s autóúton is táblák informálnak a díjköteles szakasz kezdetéről, hogy aki nem rendelkezik matricával, még időben elhagyhassa az utat. Egyelőre nem tudni, hányan lesznek, akik a díjfizetést, és hányan, akik az ingyenes kerülőutakat választják, azonban mindenképpen érdemes előre tájékozódni a fizetőssé váló utakról, és ennek megfelelően körültekintően tervezni az utazásunkat.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár