Három limitált szériával búcsúzik a Land Rover Defender
Hírek, 2015. január. 7.
AS

Idén véget ér a klasszikus Land Rover Defender közel hét évtizedes pályafutása, ebből az alkalomból pedig három különleges limitált szériát kínál a brit gyártó.

 

 

2015-ben véget ér a Land Rover Defender gyártása a márka nagy-britanniai üzemében, ebből az alkalomból három különleges, limitált példányszámú búcsúszériát kínál a rajongóknak a gyártó.

 

 

 

A három közül a legdrágább a Defender Autobiography Edition, amelyet minden elérhető extrával felszereltek. A fekete-szürke fényezésű Land Rover igazi luxusterepjáróvá vált, ennek megfelelően a teljesítményén is növeltek, a 2,2 literes turbódízel ugyanis 122 helyett 150 lóerőre képes. Az utasteret a típustól szokatlan módon finom bőrrel borították, így ezt a változatot inkább városi használatra szánhatták.

 

 

 

A modern kalandoroknak kínálja a Defender Adventure Edition modelljét a Land Rover, a narancssárga fényezésű terepjárót ugyanis minden olyan felszereléssel ellátták, amely nélkülözhetetlen a világ körüli túrákon. A kerekekre terepgumik kerültek, a karosszéria alját beburkolták, a légszűrőházat pedig magasra vezették ki, hogy a vízen való átkelés se okozzon gondot. A tetőre csomagtartó került, amit a hátul lévő létrán lehet megközelíteni.

 

 

 

A legkülönlegesebb a három közül a Defender Heritage Edition, amely a típus ősét idézi fel. Annak ellenére, hogy műszakilag megegyezik a ma kapható modellel, a világoszöld fényezése, fehér teteje és a hűtőmaszkja is az ősi Land Roverekére hasonlít. A Heritage Edition érdekessége még, hogy több helyen is megjelenik rajta a HUE 166, amely a legelső sorozatgyártású Land Rover rendszáma volt.

 

 

A három különkiadás közül elsőként az Autobiography lesz elérhető 64 ezer eurós áron, majd augusztusban követi a 39 900 euróért kínált Heritage és a 45 900 eurós Adventure. A nagy-britanniai Solihullban decemberben áll le a Defender gyártása, de a világ más tájain készülhet még a legendás terepjáróból, amely a hírek szerint hamarosan modern utódot kaphat.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár