Az idei időjárási körülmények között nem volt épp könnyű dolgunk, hogy havas, jeges úton is próbára tehessük téligumi-tesztünk főszereplőit, a Goodyear UltraGrip 9-es abroncsokat.
Végül a Mátra elhagyatottabb útjain leltünk kimutatható mennyiségű hóra és hókotrótól mentes szakaszokra, így sikerült a teszt ezen fázisát is teljesítenünk. Fontos hozzátenni, hogy bár az utak havasak voltak, de 5-6 centiméternél mélyebb hóval fedett útra nem sikerült találnunk, így igazi zord körülmények közötti tapasztalatokról még nem tudunk beszámolni.
Viszont ebben a pár centis hóban verhetetlennek mutatkoztak az abroncsok. Hiába próbáltunk minél nehezebb körülményeket teremteni, még komolyabb havas, csúszós emelkedőn, lendület nélkül, álló helyzetből is könnyedén felmászott a Mini a Goodyear abroncsokon. Ami a stabilitást illeti, szintén csak pozitív tapasztalataink voltak, a gumik tapadása rendkívül jó volt, bármilyen felületre is mentünk velük, nem sikerült zavarba hoznunk, állta a próbát.
Talán nem árulok el titkot azzal, hogy eltökélt célunk még az idei tél folyamán olyan körülmények között is próbára tenni a gumikat, hogy kijelenthessük: elakadtunk. Fontos lenne tudni, hogy hol vannak az abroncs határai, és melyek azok a viszonyok, amikor már egy teljesen friss prémium szett is kevés. Egyelőre ez a pont még várat magára, de izgalommal követjük a hosszabb távú meteorológiai jelentéseket is, hátha!


