Ismerős stílussal és új technikával jön az Audi R8 második generációja
Bemutató, 2015. február. 27.
AS

A vonásai ismerősek, pedig teljesen új az Audi R8 második generációja, amely erőteljes V10-es motort kapott, de elektromos hajtással is készül majd.

 

 

Megtartotta eredeti stílusát az Audi sportkocsija, a genfi autószalonon bemutatkozó R8. A 4,42 méter hosszú, 1,94 méter széles és 1,24 méter magas, 2,65 méteres tengelytávú modell vonásai ismerősek, de a trendeknek megfelelően élesebbek lettek. A stílust meghatározzák a fényszórók, amelyek alapáron teljesen LED-esek, felárért pedig lézeresek. Az alumíniumból és szénszálas anyagból épült karosszéria teljesen új, és mintegy 50 kilogrammal könnyebb az elődjénél, így az R8 tömege mindössze 1454 kg. Az új utastérben a TT-ből ismerős színes képernyős műszeregységet találjuk, újdonság azonban, hogy a motort indító és az üzemmódok között váltó gombok a kormánykerékre kerültek.

 

 

A korábbiaktól eltérően az Audi R8-nak már az alapváltozata sem nyolchengeres motort kap, mind a két kivitelét a Lamborghini Huracán 5,2 literes V10-esével szerelik. A szériamodell 540 lóerős és 540 Nm a legnagyobb nyomatéka, míg a fix hátsó szárnyáról felismerhető R8 V10 plus már 610 lóerős és 560 Nm a maximum nyomatéka. Az R8 V10 ezzel 3,5 másodperc alatt gyorsul nulláról százra és 323 km/óra a végsebessége, az R8 V10 plus esetén 3,2 másodperc és 330 km/óra ez a két érték. A fogyasztást a kisebb tömegen kívül hengerlekapcsolás, vitorlázó üzemmód és start-stop rendszer mérsékli 11,8 és 12,4 literre száz kilométeren.

 

 

A kettős befecskendezésű benzinmotorhoz hétfokozatú, duplakuplungos automatizált sebességváltó kapcsolódik, az új quattro összkerékhajtás pedig nem viszkokuplungos, hanem elektrohidraulikus vezérlésű többtárcsás tengelykapcsolóval dolgozik, így szükség esetén a nyomaték száz százalékát az első vagy hátsó kerekekre képes továbbítani. A 19 colos kerekekre elöl 245/35, hátul 395/35 méretű abroncsok kerülnek, de 20 colos kerekek is elérhetők 245/30 és 305/30 méretű gumikkal, az R8 V10 plus esetén karbon-kerámia fékekkel. Az adaptív kormányzás és lengéscsillapítás opció.

 

 

Elektromos hajtású R8 is lesz

Az R8 az előző generációhoz hasonlóan kis szériában e-tron kivitelben is készül majd. Az elektromos hajtású sportkocsi 462 lóerőre és 920 Nm nyomatékra képes, így 3,9 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, és üzemmódtól függően 210 vagy 250 km/óra a végsebessége. A 92 kilowattórás akkumulátornak köszönhetően egy feltöltéssel a korábbinál kétszer akkora, 450 kilométeres táv megtételére képes.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár