A leggyorsabb sportkompakt lett az új Civic Type R
Bemutató, 2015. március. 3.
AS

Minden idők legerősebb Civic modellje lett az új Type R, amely 310 lóerős kétliteres turbómotort, valamint a versenyautókéhoz hasonló aerodinamikai elemeket kapott.

 

 

Prototípusként már megismerhettük, most pedig sorozatgyártásra kész változatban is bemutatkozott az új Honda Civic Type R, amely nemcsak a japán gyártó eddigi legerősebb kompakt modellje, hanem a kategóriájában is a leggyorsabbak közé tartozik. Az újdonság ugyanis egy kétliteres, közvetlen befecskendezéses, négyhengeres turbómotort kapott, amely 310 lóerős teljesítményre képes 6500-as fordulatszámon, 400 Nm legnagyobb nyomatékát pedig 2500-as fordulaton adja le, míg a piros mező 7000-nél kezdődik. A motorhoz, amely az első kerekeket hajtja, hatfokozatú kézi sebességváltó kapcsolódik.

 

 

Karosszériája látványos, de hatékony is, az aerodinamikai elemeket ugyanis a Honda motorsport-részlegének közreműködésével fejlesztették, ezért az első lökhárító légterelőjének, a hátsó diffúzornak és a méretes hátsó szárnynak is nagy szerepe van. A Type R négyféle színben érhető el, a jellegzetes fehér mellett fekete, szürke, kék és vörös rendelhető. A forma egyébként nem sokat változott a prototípus óta, egyedül a szárnyba hajló hátsó lámpáknak kellett búcsút inteni, de a Type R már a modellfrissített Civic fényszóróit kapja. A 19 colos kerekekre 235/35-ös abroncsok kerülnek, a lassításukról pedig Brembo fékrendszer gondoskodik, elöl 350 mm átmérőjű lyuggatott tárcsákkal. A Civic Tourer hátsó kerekeinél látott, elektronikusan vezérelt lengéscsillapítás-szabályzás itt mind a négy keréknél megtalálható.

 

 

Utasterében is a felfrissített Civic berendezését találjuk, így az internetelérésre is alkalmas, hétcolos érintőképernyővel szerelt infotainment rendszer is helyet kapott a középkonzolon. A kormánykerékre középállás-jelzőt tettek, a váltógombot alumíniumból készült darabra cserélték, a fekete-vörös sportülések pedig hangsúlyos oldaltartást nyújtanak. A műszerfalon egy +R gombot is találunk, amely agresszívebb motorvezérlést, csökkentett kormányrásegítést és feszesebb futóművet garantál, a fedélzeti számítógépen pedig köridőmérésre is lehetőség nyílik. A GT Pack a Garmin navigációs rendszer mellett tolatóradart, eső- és fényérzékelőt, elektromosan behajtható tükröket, nyolc hangszórós, 320 wattos hifit, kétzónás klímaberendezést és a Honda vezetéssegítő rendszereit is tartalmazza.

 

 

A hosszú fejlesztés meghozta az eredményét, hiszen a Honda szerint a Civic Type R a leggyorsabb fronthajtású sportkompakt: a gyári mérések szerint 5,7 másodperc alatt gyorsul fel nulláról százra, a végsebessége pedig eléri a 270 km/órát. Az új Civic Type R a genfi autószalonon mutatkozik be, a kereskedésekbe pedig nyáron kerül.

 

 

A Civic Type R története

 

 

1997-ben mutatkozott be a legelső Type R a Civic kínálatában, a háromajtós modell azonban csak a japán piacon volt elérhető. 1,6 literes erőforrása 185 lóerős teljesítményre volt képes, amivel máig a legerősebb szívómotornak számít ebben a méretosztályban.

 

 

2001-ben már az angliai gyártású háromajtós Civic alapjára készült el a Type R, amely 200 lóerős kétliteres szívómotort és hatfokozatú kézi sebességváltót kapott, így 6,4 másodperc alatt gyorsult nulláról százra és 235 km/óra volt a végsebessége.

 

 

2007-ben a következő generációból már kétféle Type R-t mutattak be: Japánban a négyajtós Civic alapjára szerelték fel a sportmodellt az Accord kétliteres, 225 lóerős motorjával, míg az európai piacra a háromajtós Type R-t szánták 201 lóerős kétezres benzinmotorral.

 

 

Az új generáció érkezését 2012 szeptemberében jelentették be, az első ötajtós és első turbómotoros Civic Type R érkezését pedig egy tanulmányautóval előlegezték meg 2014-ben.
A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár