Minden eddiginél kisebb modellt mutatott be a Lexus a genfi autószalonon. A három és fél méternél is rövidebb LF-SA egyelőre csak tanulmányautó.
Soha nem volt ilyen apró autója a Lexusnak, amióta negyedszázada megalapította luxusmárkáját a Toyota. Az idei genfi autószalonon leleplezett LF-SA tanulmányautó ugyanis 3,45 méter hosszú, 1,7 méter széles és 1,43 méter magas. A márka legújabb stílusirányzatának megfelelő formaterv és a nagy kerekek mini szabadidő-terepjárónak láttatják a minden ízében városi minit.
Külső méretei ellenére az LF-SA utasterét meglepően tágasnak ígéri a Lexus. A helykihasználást úgy oldották meg, hogy a 2+2 személyes kiskocsi vezetőülését fixen építették be, de a kormánykerekek és a pedálok mozgathatók. A jobb első ülést hagyományosan lehet állítani, így hagyva teret a hátul ülőknek. A műszeregységet hologramszerű kijelző helyettesíti, a középkonzolt pedig szélesvásznú head-up display váltotta fel.
Nem tudni, mit tervez a Lexus a tanulmányautóval, az egyik elképzelés szerint a jelenlegi legkisebb típusának számító CT-nél is kisebb modellt mutatnának be. Nem elképzelhetetlen az sem, hogy a Toyota iQ koncepciójához hasonló városi luxuscirkálót készítenének, miután az ilyen elvek mentén épült Aston Martin Cygnet értékesítése már befejeződött.
vagy olvasd digitális formában!
