Modern és könnyű az új Jaguar XF
Bemutató, 2015. március. 26.
AS

Alumínium karosszériával, nagyobb helykínálattal és saját fejlesztésű, erős és takarékos motorokkal érkezik a Jaguar XF második generációja.

 

 

Bemutatkozott a Jaguar XF második generációja, amelynek formája a hét éve bemutatott előző széria továbbgondolásával született, de a középkategóriás XE vonásai is felfedezhetők rajta. Az újdonság 4,95 méter hosszú, ami azt jelenti, hogy egy kicsivel rövidebb az elődjénél, de a tengelytávja öt centiméterrel 2,96 méteresre növekedett. A gyáriak szerint a hátsó üléseken a lábaknak és a fejeknek is nagyobb hely marad. Az új XF karosszériájának 75 százaléka alumíniumból készült, így az autó 190 kilogrammal kevesebbet nyom az elődjénél, és 90-nel a konkurenciánál is.

 

 

A motorházfedél alatt a Jaguar saját fejlesztésű Ingenium motorcsaládjának tagjait találjuk meg. A kínálat a 2 literes, négyhengeres turbódízellel indul, amely 163 lóerőre és 380 Nm nyomatékra képes, 104 g/km-es szén-dioxid-kibocsátásával pedig ez a legtakarékosabb autó a kategóriában a nem-hibridek között. A kétliteres dízelnek 180 lóerős és 430 Nm nyomatékú változata is elérhető, a 3 literes, V6-os turbódízel pedig kereken 300 lóerős és elképesztő 700 Nm nyomatékú. Az alapmodellt hatfokozatú kézi sebességváltóval szerelik, de mindegyik elérhető a ZF nyolcfokozatú automatájával is.

 

 

A benzines kínálat a 2 literes, 240 lóerős és 340 Nm nyomatékú turbómotorral indul, a 3 literes, kompresszoros V6-os pedig 340 és 380 lóerővel is kapható. A későbbiekben minden bizonnyal az 5 literes, feltöltött V8-assal szerelt XFR is megjelenik a kínálatban. A felszereltség még gazdagabb, mint ezelőtt. A letisztult vonalú utastérben az InControl Touch érintőképernyős infotainment rendszer legújabb generációját találjuk, a 10,2 colos kijelző DualView technológiájával az elöl ülők oldalanként más képet látnak. Az opciók között a tizenhét hangszórós, 825 wattos Meridian hifi is rendelhető.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár