Az előzetes tervek után sorozatgyártáshoz közeli prototípusként is megmutatta az új GLC szabadidő-terepjáró kupéváltozatát a Mercedes-Benz.

Mindjárt két kupékarosszériás szabadidő-terepjáróval is piacra lép a Mercedes-Benz, hogy rövid idő alatt dolgozza le a BMW-vel szembeni hátrányát. Az X6-os ellenfeleként bemutatott GLE Coupé után ugyanis itt az X4-es riválisának szánt GLC Coupé, amelynek prototípusát a sanghaji autószalonon állítják ki.

A Mercedes-Benz típusjelölési rendszerének egységesítésével lett GLC a modell neve, amely a GLK utódját jelöli a kínálatban, míg a GLE a korábbi M-osztály követőjének számít. A GLC Coupé a nagytestvéréhez hasonlóan a kategóriában elvárható módon sportos, figyelemfelkeltő, áramvonalas kupékarosszériát kapott.

A prototípus 4,73 méter hosszú, a tengelytávolság 2,83 méter, míg a magasság az ívelt tetővonalnak köszönhetően mindössze 1,59 méter. A tanulmányautóra 21 colos kerekeket szereltek, látványosak a nagy légbeömlők is az első lökhárítón, de még feltűnőbbek a kipufogó végződései a hátsó lökhárítóba integrálva.

Az első példányt a 3 literes, dupla turbós V6-os benzinmotorral szerelik fel, amely 367 lóerős teljesítményre és 520 newtonméteres nyomatékra képes, és nyolcfokozatú automata sebességváltón keresztül mind a négy kereket hajtja.
vagy olvasd digitális formában!
