Digitális szalonban mutatkoztak be a Nissan sportmodelljei
Hírek, 2015. április. 30.
AS

Új típusú márkakereskedésének berendezését a modern kor elvárásaihoz igazította a Nissan, a most nyílt pécsi szalonban pedig két új sportos modellt is bemutattak.

 

 

2007 óta első új márkakereskedését nyitotta meg a Nissan, a pécsi szalont pedig már új koncepció szerint rendezték be. A piros elemekkel díszített belső térben az a legfeltűnőbb, hogy nem találunk értékesítői asztalokat, az autók közötti tér a bárszékekkel inkább egy kávézóra hasonlít. A vevők ugyanis általában úgy érkeznek a kereskedésbe, hogy otthon már kinézték a kívánt konfigurációt, ezért itt csak ennek a pontosítása folyik.

 

 

Az értékesítési tanácsadó táblagéppel vezeti körbe a vevőt a szalonban, ahol a felszerelések és kiegészítők között is lehet válogatni. Látványosak a nagy képernyők, amelyeket izlandi zuzmóval borított falra szereltek fel. Lehetőség szerint minél inkább mellőzik a papíralapú szórólapokat és árlistákat, az ajánlatot inkább e-mailben küldik át a vevő részére. Az új autó átadásakor pedig nem maradhat el a közös fotó, erről ugyanis a vásárlók többsége elfelejtkezik, pedig szívesen megosztja ismerőseivel.

 

 

Bánkuti István, a kereskedés vezetője huszonöt éve foglalkozik Hondák forgalmazásával Pécsen, tavaly döntöttek úgy, hogy a Nissant is felveszik a kínálatba. Ehhez új ingatlant néztek ki, egy korábban bezárt kereskedést, amit a nyitás előtt alaposan felújítottak. Sokat mondó adat, hogy a digitális koncepció kialakításához négy kilométernyi vezetéket kellett lefektetni a padló alá. A terv az idei év hátralévő részében hatvan Nissan értékesítése.

 

 

A szalonban két új sportos modellt is bemutatott a Nissan. A Juke Nismo RS a ráncfelvarráson átesett szabadidő-autó legsportosabb változata. A crossover élményautó ezúttal is kétféle hajtáslánccal választható. Az elsőkerék-hajtású és kézi sebességváltóval felszerelt kivitelt mechanikus önzáró differenciállal is ellátták, 1,6 literes turbómotorja 218 lóerős. Az összkerékhajtású és fokozatmentes CVT erőátvitellel szerelt kivitel 214 lóerőre képes.

 

 

A Juke Nismo RS tervezésekor nem csak a nagy teljesítmény elérése volt a cél, a vezethetőséget is szem előtt tartották. Ennek megfelelően a fékrendszert, a futóművet és az aerodinamikát is gondosan hangolták. Az utastérben hasított bőrrel borított kormánykereket, felárért pedig Recaro kagylóülést találunk. A Nissan másik sportos újdonsága a Pulsar 1,6 literes turbós benzinmotorral szerelt kiadása. A Juke-ból ismerős erőforrás itt 190 lóerőre képes, ezt a modellt fekete betétes fényszórójáról, egyedi kerekeiről, krómozott kipufogóvégéről, fehér cérnával varrt bőrkormányáról és karbon műszerfal-betétjéről lehet felismerni.

 

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár