Még nagyobb lett a vadonatúj MINI Clubman
Bemutató, 2015. június. 24.
AS

Nagyobbra nőtt és praktikusabb is lett a MINI Clubman új generációja, a fiatalos márka kombija így már a prémiumkompaktok között próbálhat szerencsét.

 

 

Az egy évvel ezelőtt bemutatott tanulmányautó formája valósult meg a MINI Clubman új generációján. A prémiummárka kombija 4,25 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,44 méter magas, ami azt jelenti, hogy 27 centiméterrel hosszabb és kilenccel szélesebb, mint az előző modell. A tengelytávolság 10 centiméterrel 2,67 méterre növekedett, de nem csak ezért jobb a hátsó utasoknak, hanem azért is, mert az egyik oldalon lévő, hátrafelé nyíló ajtó helyett immár mindkét oldalt hagyományos ajtókon szállhatnak be.

 

 

Megtartotta azonban a kétfelé nyíló csomagtér-ajtókat a Clubman új generációja, ez a kétszárnyú megoldás továbbra is a típus jellegzetessége. A raktér mérete alapesetben 360 literes, amely a BMW hagyományai szerint három részre osztott támlájú hátsó ülések ledöntésével 1250 literesre bővíthető. Teljesen új a műszerfal, szélesebb középkonzollal, amely egy nagyobb autó benyomását kelti, a MINI más típusaiból jól ismert jellegzetes kapcsolókkal.

 

 

Bevezetésekor háromféle kivitelben érhető el az új Clubman. Az alapmodell a Cooper, amelyet az 1,5 literes, háromhengeres, 136 lóerős és 220 Nm nyomatékú benzines turbómotorral szereltek. Ez a kivitel 9,1 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, 205 km/óra a végsebessége és 5,3 l/100 km az átlagfogyasztása. A kínálat sportváltozata a Cooper S, a kétliteres, négyhengeres turbómotorja 192 lóerős és 280 Nm a nyomatéka, 7,2 másodperces gyorsulással, 228 km/órás végsebességgel és 6,3 l/100 km-es fogyasztással büszkélkedhet.

 

 

Jelenleg a Cooper S a Clubman egyetlen dízelmodellje, ebben kétliteres, négyhengeres dízelt találunk 150 lóerővel és 330 Nm nyomatékkal. A gázolajos modellnek 8,6 másodperc kell álló helyzetből a százas tempó eléréséhez, 212 km/óra a végsebessége és 4,4 l/100 km az átlagfogyasztása. A MINI történetében most először nyolcfokozatú automata sebességváltó is rendelhető, a BMW-kből ismerős egység a Cooper S és Cooper D kivitelhez érhető el, a Cooper továbbra is a hatfokozatú automatával választható.

 

 

Megfelelő a Clubman alapfelszereltsége, hiszen a klímaberendezés, az USB és Bluetooth kapcsolatos rádió, az elektromos kézifék és az esőérzékelő is szériafelszerelés. A nappali menetfényen és a hátsó lámpákon kívül a fényszórók és a ködlámpák is LED-esek lehetnek, szintén LED-es a belső hangulatfény, és újdonság, hogy az ajtók nyitásakor a MINI emblémáját vetíti ki elénk a külső visszapillantóban lévő fényforrás. Az opciók közül nem hiányozhat a panorámatető és az interneteléréssel gazdagított Harman Kardon hifi.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár