Az új generációs Camaro nyitott tetős változatban is bemutatkozott, a Chevrolet kabrió izomautója pedig merevebb, könnyebb és takarékosabb az elődjénél.
Nem kellett sokat várni az új generációs Chevrolet Camaro nyitott tetős változatának bemutatására. A Camaro Convertible legnagyobb újdonsága az elődjéhez képest, hogy a karosszériája merevebb, így nem kell számítani a négyüléses kabrióknál tapasztalható vibrációkra, de egyúttal mintegy 90 kilogrammal könnyebb is. A vászontető immár teljesen elektromos mozgatású, ráadásul 50 km/órás sebességig menet közben is lehet nyitni és csukni.
A kupéhoz hasonlóan a nyitott tetős Camaro motorválasztéka is háromtagú. Az alapmodellt kétliteres, négyhengeres turbómotorral szerelik, 270 lóerős teljesítménnyel, míg a középső motor a 3,6 literes V6-os, amely 330 lóerőre képes. A csúcsváltozatot 6,2 literes V8-assal adják, amely 455 lóerős teljesítményt ad le. A Chevrolet ugyan már kivonult az európai piacról, de a prémiummodelljei, mint a Camaro és a Corvette továbbra is elérhetők egyes országokban.


