Friss formában a Mercedes-Benz A-osztály
Bemutató, 2015. június. 29.
AS

Megújult a Mercedes-Benz kompakt modellje, az A-osztály friss külsővel, erősebb és takarékosabb motorokkal, valamint több extrafelszereléssel érkezik.

 

 

Friss formába hozta kompakt autóját a Mercedes-Benz. Az A-osztály a ráncfelvarrás során új, sportosabb első lökhárítót kapott, míg hátul a kipufogóvégeket is a lökhárítóba integrálták. Új opció (az A 45 AMG esetén pedig széria) a teljesen LED-es fényszóró, és a korábban felárért választható gyémántmintás hűtőmaszk immár minden modellváltozaton alapáron jár.

 

 

Belül a műszeregységet cserélték ki arra, amely a drágább CLA és GLA modellekben jelent meg, és a fedélzeti infotainment rendszer is modernebb lett, megnövelt átmérőjű, 8 colos képernyőjén a MirrorLink és Apple CarPlay segítségével a mobiltelefon szolgáltatásai is elérhetők. Újdonság az élénk zöld színű fényezés, de belül is újabb kárpitokkal emelték a színvonalat.

 

 

A motorválaszték új belépőmodellje az A 160, amelyet 1,6 literes, 102 lóerős benzinmotorral szereltek. A legtakarékosabb azonban az A 180 d (a dízelmodellek CDI helyett mostantól a d betűjelet kapják), amelynek 1,5 literes, 109 lóerős dízelmotorja 3,5 litert fogyaszt száz kilométeren. Az A 220 d már 177 lóerős teljesítményre képes, míg az A 250 kétliteres, benzines turbómotorja immár 218 lóerős, és kézi váltóval is választható. A kínálat újdonsága az állítható lengéscsillapítás-szabályzás, amely az erősebb, automata sebességváltós kivitelekhez széria.

 

 

Megújult és még izmosabb lett a csúcsmodell is, a Mercedes-AMG A 45 4Matic ugyanis 360 helyett 381 lóerős teljesítményre képes, a legnagyobb nyomatéka pedig 475 Nm, ezzel a stuttgartiaké a legerősebb sportmodell a kompaktkategóriában. Az összkerékhajtású A 45 ezzel így tizeddel hamarabb, 4,2 másodperc alatt éri el álló helyzetből a százas tempót, a gyári átlagfogyasztása pedig 6,9 liter száz kilométeren.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár