Tető nélküli Lamborghini eladó
Hírek, 2015. július. 14.
AS

Egy évtizede készült az a tető nélküli Lamborghini tanulmányautó, amelynek egyetlen példányát idén jelentős összegért bocsátják eladásra.

 

 

A gyárak ritkán adják el a tanulmányautóikat, most mégis lehetőség nyílik megszerezni egy olyan Lamborghinit, amiből csak egyetlen egy létezik. A november 18-án, a manhattani Art Automobiles rendezvényen árverésre kerülő Concept S a szakértők szerint hárommilliárd dollárért cserél majd gazdát, ami azt jelenti, hogy több mint 800 millió forintot kell érte átutalni.

 

 

A jelentős összegért különleges autót kapunk, hiszen a 2005-ös Genfi Autószalonon leleplezett, tető nélküli Concept S tervezője ugyanaz a Luc Donckerwolke, aki a prototípus alapjául szolgáló Gallardo vonalaiért is felelős. Az 5 literes V10-es motor a szériaváltozatból származik, a prototípus különlegessége pedig nemcsak az, hogy teljesen működőképes, hanem az is, hogy eddig mindössze 180 kilométert tettek meg vele.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár