Első képen az Infiniti kompaktja, a Q30
Hírek, 2015. július. 23.
AS

Megjelent az első hivatalos kép az Infiniti új kompakt modelljéről, az 1-es BMW ellenfelének neve Q30 lesz és ősszel mutatkozik be.

 

 

A korábbi tanulmányautó után szériagyártású formában is látható az Infiniti új kompakt modellje. A Q30 megőrizte a koncepció formavilágát, az egy kategóriával nagyobb Q50 mintájára készült, ívelt vonalú, ötajtós karosszéria arányai és a frontrész kialakítása a Mazda3-aséra emlékeztetnek.

 

 

Műszaki részleteiről egyelőre nem árult el semmit az Infiniti, de azt tudni lehet, hogy az újdonság a Mercedes-Benz A-osztály műszaki alapjára épül, turbós benzines és dízelmotorjai is abból származnak. Az első képen látható modell sárvédőjén a 2.2d felirat olvasható, ez a németek 2,1 literes, négyhengeres turbódízelére utal, ami a Q50-ben is megtalálható.

 

 

Annyit elárult az Infiniti, hogy a Premium Active Compact néven emlegetett Q30 gyártása a nagy-britanniai Sunderland üzemében folyik majd, a premiert pedig szeptember közepén, a Frankfurti Autószalonon tartják. A típusból crossover kivitel is várható QX30 néven, hiszen már az is bemutatkozott tanulmányautóként.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár