Még praktikusabb az új Honda Jazz
Bemutató, 2015. július. 24.
Auto2

A japán után az európai piacra szánt kivitelben is bemutatkozott a Honda Jazz harmadik generációja, amely még praktikusabb, mint korábban.

 

 

Sokkal korábban jelent meg a japán piacon, de hamarosan már az európai kereskedésekbe is megérkezik a Honda Jazz harmadik generációja. Az újdonság megtartja elődje arányait, de karakteresebb vonalú karosszériát kapott, amelynek a méretei is nőttek. A hossza 95, a tengelytávja 30 milliméterrel lett nagyobb, így az új Jazz kereken 4 méter hosszú, 1,69 méter széles és 1,55 méter magas, a tengelytávolsága 2,53 méteres. Az új padlólemezre épülő Jazz karosszériája merevebb a korábbinál, miközben a tömege mindössze 1066 kilogramm maradhatott.

 

 

Még praktikusabb elődeinél az új Jazz, az utastér pedig az első és a hátsó üléseken is tágasabb lett. A csomagtartó mérete alaphelyzetben 17 literrel 354 literesre növekedett, a hátsó üléstámlák ledöntésekor pedig (amikor az ülőlapok is lesüllyednek, hogy sík rakfelületet hozzanak létre) 1314 literes térrel gazdálkodhatunk. Ebben a módban 1,5 méter hosszú tárgyak szállítására nyílik lehetőség, míg a jobb első ülés támlájának ledöntésével már 2,48 méter hosszú rakteret kapunk. Az elődjéhez hasonlóan az új Jazz hátsó ülőlapjai is felhajthatók magas tárgyak szállításához, az első támlák hátradöntésével pedig 1,58 méter hosszú kanapét is kialakíthatunk az utazás utáni pihenéshez.

 

 

Az új Jazz egyféle motorral kapható, az újonnan fejlesztett, 1318 köbcentiméteres, négyhengeres i-VTEC benzines erőforrás menetteljesítményei a korábbi 1,4 litereséhez, míg a fogyasztása az 1,2 litereséhez mérhető. Az új motor 102 lóerős teljesítményt ad le 6000-es percenkénti fordulatszámon, a legnagyobb nyomatéka pedig 123 Nm, amely 5000-es fordulatnál érhető el. A korábbi ötfokozatú helyett egy új, hatsebességes kézi váltó kerül a kocsiba, de fokozatmentes CVT is választható, ahol hét előre definiált áttétel közül is lehet váltogatni.

 

 

A felfüggesztést az európai utakra hangolták, a kézi sebességváltóval a Jazz 11,2 másodperc alatt gyorsul fel nulláról százra és 190 km/óra a végsebessége, míg a fokozatmentessel 12 másodperc és 183 km/óra ez a két érték. A modell átlagfogyasztása 4,6 l/100 km, a szén-dioxid-kibocsátás pedig 106 g/km, amely mindkét erőátviteli egységgel szerelt Jazzre igaz. Az autóhoz a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek érhetők el: 15 km/óra felett működő ráfutásgátló vészfékező, sávelhagyás-figyelmeztető, távfényszóró-asszisztens és táblafelismerővel működő sebességkorlátozó.

 

 

Alapfelszerelés a klímaberendezés, amely a drágább modellekben érintőgombos kezelőfelületet kapott, de kulcsnélküli nyitás-indítás és tolatókamera is elérhető. Az alapmodellekben ötcolos képernyőt kap a rádió, és opció a Honda Connect rendszer, amely hétcolos érintőképernyővel, valamint USB, HDMI, MirrorLink, Bluetooth és wifi kapcsolódással rendelkezik, különböző alkalmazásokat lehet rá letölteni, és Garmin navigációs rendszer is elérhető hozzá.

 

Ha hozzá szeretnél szólni a cikkhez, jelentkezz be!
Ha még nincs nálunk felhasználóneved, regisztrálj egyet!
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár