Ázsiában még kaphatók a Daihatsu modelljei, a kisautókra és terepjárókra specializálódott márka ezúttal egy kicsi crossover prototípusát mutatta be.
Európában talán sokan el is felejtették a Daihatsut, pedig a Toyota tulajdonában lévő márka típusai az ázsiai piacokon még mindig kaphatók. Indonéziában, a helyi autószalonon mutatták be az FX Concept tanulmányautót, amely a jelenleg legdivatosabb kis crossover kategória legújabb képviselőjét vetítheti előre, ha megvalósul.
Az arányos formájú karosszéria 3,8 méter hosszú, 1,69 méter széles és 1,58 méter magas, a tengelytávja 2,46 méteres, ami azt jelenti, hogy a legtöbb kiskategóriás konkurensénél is rövidebb az autó. A futurisztikus visszapillantó tükrök és kilincsek, valamint a hátrafelé nyíló hátsó ajtó tanulmányautós elemek, ezeket leszámítva azonban akár ebben a formában is szériagyártásba kerülhetne a Daihatsu alkotása.
A fényszórók és a hátsó lámpák is teljesen LED-esek, az utastérben pedig színes kijelző helyettesíti a műszereket és érintőképernyő váltja ki a középkonzol kapcsolóit. A műszaki részleteiről nem sokat árultak el, csak annyit, hogy az 1,2 literes benzinmotort hosszában helyezték el és alapesetben a hátsó kerekeket hajtja, akárcsak a valamivel nagyobb Terios esetében. A formája alapján az európai piacon is sikeres lehetne az új Daihatsu, de a forgalmazására kevés esélyt látni.


