Vesta Cross Concept néven szabadidős kombiként is bemutatkozott a Lada újdonsága, a látványos tanulmányautóból hamarosan szériagyártmány válhat.
Újabb karosszériaváltozatban is elkészült a Lada reménysége, a lépcsőshátú után kombiként is bemutatkozott a Vesta. A kompakt modellből ráadásul azonnal a szabadidő-autós elemekkel feltűnőbbé tett Cross kivitelt állították ki. A már sorozatgyártásban készülő Kalina Cross mintájára a Vesta Cross is megemelt futóművet, fényezetlen műanyag védőelemeket és fémes kartervédőt kapott. Steve Mattin formatervező munkáját dicséri, hogy a Vesta legalább olyan jól néz ki kombiként, mint lépcsőshátúként.
Részleteket egyelőre nem árultak el az újdonságról, amelyet elsőként a moszkvai off-road autókiállításon lepleztek le. Bo Andersson, a Lada első embere szerint egyelőre csak a közönség reakcióját mérik fel a Vesta Cross koncepcióval, de egyáltalán nem lehetetlen, hogy a prototípusból hamarosan szériagyártmány válik. A kombi Vesta utastere megegyezik a lépcsőshátúéval, a középkonzolra érintőképernyős rendszer került, az üléseket pedig a Cross kivitelben fehér és narancssárga betétek tesznek feltűnőbbé. Ha megvalósul, a Vesta Cross olyan típusok olcsóbb alternatívája lehet, mint a Seat Leon X-Perience, a Škoda Octavia Scout és a Volkswagen Golf Alltrack.
Oroszországban már folyik a Vesta prototípusának próbagyártása, a sorozatgyártás szeptember végén kezdődik, az első példányok pedig az év végére kerülnek az orosz kereskedésekhez. Az X-Ray szabadidő-autó gyártása a tervek szerint december közepén kezdődik. Az európai forgalmazás elsőként Magyarországon indul, a budapesti márkakereskedés november elején nyit, jövőre pedig már nálunk is megvásárolható lesz az új Vesta.
DIGITÁLIS MAGAZIN